Címke találatok a hírekben
Gazdaság címkére összesen 11889 db hír találat:
-
Gazdaság
Rossz minőség Olcsó kínai sírkövek árasztották el Somogyot
Emiatt több évtizedes múlttal rendelkező kőfaragóműhelyek mennek tönkre. Akik túlélik, ott is fele annyian dolgoznak, mint akár 5-6 évvel ezelőtt. A kínai sírkő gyakran rossz minőségű, nem bírja a mi időjárásunkat - mondják a somogyi sírkőkészítők és temetkezési vállalkozók.
-
Gazdaság
Négy kistérség-egy projekt
Soron következő, immár harmadik konferenciáját tartotta a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás által életre hívott "Négy kistérség – egy projekt" program.
-
Gazdaság
Leépítés 23 ember került utcára Somogyban
A dél-dunántúli régióban egyedül Somogy megyében jeleztek év elején csoportos létszámleépítést -derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. 23 embert küldtek el.
-
Gazdaság
Siófok Parkolási lehetőséget teremtenek a belvárosban
A siófoki önkormányzat megvette a Vitorlás utcai körforgalom melletti telket, azért hogy azt később, a nyári szezonban parkolóként tudják használni. A tervek között szerepel egy tematikus park kialakítása a területen.
-
Gazdaság
Pozitív lista Vállalkozások, akiket a hatóság is ajánl
Egyelőre 15 somogyi vállalkozás van fenn a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listáján. Erre olyan cégek, vállalkozók kerülhetnek fel, akiket a hatóság is ajánl, mert minden szabályt betartanak és jó minőségű szolgáltatást nyújtanak. Éppen ezért megbízhatnak bennük a fogyasztók is.
-
Gazdaság
Közmunkaprogram Tisztább lesz a Balaton part
Közmunkásokat vezényelnek tavasszal a Balaton-partra. Április elsején indul a közmunkaprogram második üteme, aminek keretében 2000 munkanélkülit elsősorban a vasút és az idegenforgalom területére irányítanának.
-
Gazdaság
Telekbiznisz A kaposvári és városkörnyéki ingatlanok a legnépszerűbbek
Egyre népszerűbbek a kaposvári és városkörnyéki telkek. Az ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az utóbbi hónapokban megnőtt a kereslet az olcsóbb építési területek iránt. Így az áruk is drágult, 10-15%-kal.
-
Gazdaság
Cáfol a vagyonkezelő Nem volt trehány a kiírás
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a taszári volt katonai repülőtér pályáztatása, valamint az Ugarde Kft.-vel folytatott egyeztetése során a kellő megalapozottsággal járt el, a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytatta le a pályázati eljárást – így reagált a társaság arra hírre, amely szerint az Ugarde kétmilliárd forintos kártérítési pert indított a MNV Zrt ellen. A vagyonkezelő szerint szerződéskötés azért hiúsult meg, mert az Ugarde Kft. nem teljesítette a pályázati feltételeket.
-
Gazdaság
Döntöttek 195 millióért költözik a megye
195 millió forintba kerül, hogy a múzeum épületébe, a régi vármegyeháza falai közé költözik a megyei önkormányzat, a múzeum pedig más épületekbe. Viszont jelentős összeget is spórol a megye. Egyebek mellett erről is döntöttek a megyei közgyűlésen a képviselők.
-
Gazdaság
Cukorhiány Korlátozzák a vásárlási mennyiséget
A somogyi boltokban is korlátozták a lakosság cukorvásárlását. A legtöbb helyen csak tíz kilót lehet venni. De még így is előfordul, hogy két szállítás között néhány napig nem lehet kapni. A cukrot a kisebb pékségek, cukrászok, méhészek is nehezen tudják beszerezni. Többen attól félnek, lehúzhatják a rolót, ha nem rendeződik a helyzet.
-
Gazdaság
Veszélyben Szennyezett vizek
Csak palackos vizet ihatnak a kismamák és a csecsemők Törökkoppányban és Szorosadon. Az ivóvíz nitrittartalma ugyanis meghaladja a határértéket.
-
Gazdaság
18+Szelektíven Újabb hulladékgyűjtő szigetek
Újabb 20 szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeztek ki Kaposváron. Így már 55 helyen lehet különválogatni szemetet.
-
Gazdaság
Vállalkozások Tanácsok a Széchenyi Kártyához
A somogyi vállalkozások elsősorban építkeznének és üzletet bővítenének. A forgóeszközhitelt pedig gépekre és árukészletre fordítanák.
-
Gazdaság
Tanulmány Nincs előrelépés az új balatoni komp ügyében
Március közepéig meghosszabbították annak a közbeszerzési pályázatnak a határidejét, amelyet a második balatoni kompátkelő környezeti-, környezetvédelmi és gazdasági hatástanulmányának elkészítésére írtak ki - írja a Magyar Nemzet.
-
Gazdaság
Elvonások Működésképtelenné válhat a Kaposvári Egyetem
Tanárokat küldenek el, letekerik a fűtést, de a hárommilliárdos beruházás is veszélybe kerülhet a Kaposvári Egyetemen. Azt még nem tudni, pontosan mennyit, de az biztos, hogy több száz milliót von el a kormány a campustól. A rektor azt mondta: néhány hónapon belül ellehetetlenülhet az egyetem, mert az elvonás a napi feladatok ellátását is reménytelenné teszi.
-
Gazdaság
Vízkorlátozás Készültségben a vízkommandó Kaposváron
Drasztikus vízkorlátozásra számíthatnak a hátralékos fogyasztók a következő hetekben, Kaposváron és környékén. Minden 10. fogyasztó tartozik a Kaposvári Víz-és Csatornamű Kft.-nek. Csaknem 700-an három hónapnál régebben. A vízszolgáltatónak óriási a kintlevősége. A vízművek végrehajtó brigádja csütörtöktől keresi fel a hátralékosokat. Első körben a zártkertekben szerelnek szűkítőt a vízóra elé.