Mint arról már beszámoltunk: évek óta tervezik egy új kompjárat indítását a Balatonon Fonyód és Badacsony közt. A tervnek vannak ellenzői és támogatói. Előbbiek úgy vélik: a turizmus szempontjából kedvezőbb, ha a vendégek körbeutazzák a Balatont. Utóbbiak pedig azt hangsúlyozzák: egy új kompjárat megkönnyítené a közlekedést és csökkenthetné a balatoni települések terhelését. Tavaly sikerült 50 millió forint uniós támogatáshoz jutni a program megvalósítására. Ebből egy megvalósíthatósági tanulmányt készítene egy szakértői bizottság első lépésként, erre közbeszerzési eljárást írtak ki. Egy teljes balatoni szezon tapasztalatait, egyebek mellett a tó környéki főközlekedési utak forgalmát elemzik majd.
Ha a tanulmány szerint az új kompjárat több előnnyel járna, és a program megvalósulhat, ahhoz mintegy hétmilliárd forintra lenne szükség. Ebből 1,2 milliárd forintba kerülne a két komp megvásárlása.
Március közepéig meghosszabbították annak a közbeszerzési pályázatnak a határidejét, amelyet a második balatoni kompátkelő környezeti-, környezetvédelmi és gazdasági hatástanulmányának elkészítésére írtak ki - írja a Magyar Nemzet.