kvk

A somogyi fiúk hazai medencében verték meg hat góllal a fővárosi Tipo gárdáját.

A kaposvári fiúk semmit nem bíztak a véletlenre: mind a négy negyedet megnyerték a mérkőzésen. A nagyszünetben 7-3 volt az állás, és a térfélcsere után is jobban ment a kaposváriaknak. A KVK végül 16:10 arányban győzött a Tipo ellen.

- A három pont jó, a játék nem volt tökéletes, sok helyzetet kihagytunk. Szerdán játszottunk egy kőkemény mérkőzést Pécsen, és egyelőre még sok ennek a csapatnak a heti két mérkőzés. Nem összpontosítottunk eléggé, ez a fáradtságnak tudható be, de lesz ez még jobb is - mondja Bereczki Miklós a Kaposvári VK játékos-edzője.

A somogyi együttesben ezúttal megoszlott a teher: hat játékos is két-két gólt dobott.

- Számítottunk rá, hogy nyerünk, mert a csoport utolsó csapata ellen játszottunk Maár Róbert. - Nem volt pörgős meccs, rengeteg pofon elcsattant, és megvertük őket.

A csapat ezzel továbbra is veretlen csoportjában, így őrzi az első helyét a KSI és a Nagykanizsa előtt.  

- Most úgy néz ki, a felsőházba bekerülünk, ez volt az első célunk. Lesz még két mérkőzésünk, megpróbáljuk megnyerni és haladunk tovább - magyarázza Bereczki Miklós.
A KVK szombaton 11 órakor csoportrangadóval folytatja szereplését: a szomszédvár Nagykanizsa ellen száll vízbe a városi fürdőben.

Címkék: KVK, vízilabda, sport