Éjjel egy órakor az önkéntesek megkezdték a reggelig tartó utolsó összetett feladataikat.
A mentőcsoportoknak egy romosodott városi környezet több szintes épületeiből kellett embereket kimenteniük, úgy, hogy az épületek helységeit a bejáratokon keresztül nem lehet megközelíteni. Az egységek alpintechnika alkalmazásával és falak áttörésével közelítették meg, majd mentették ki a bajbajutott embereket.
A több órás feladat során továbbá épületmaradványokat kellett átvizsgálni mentőkutyákkal, akusztikus- és audiós eszközökkel, valamint a felkutatott – romok alá szorult személyek, áldozatok – kiszabadítását kell megoldani emeléssel, vonszolással, darabolással és romeltakarítással.
Reggel fél kilenckor zárult a gyakorlat, melyet a nemzeti minősítő bizottság vezetője Jackovics Péter tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveletirányítási főosztályvezető-helyettese sikeresnek értékelte.
(fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelem)
A Mecsek és a Somogy Mentőcsoport megfelelt az elvárásoknak, így jogosulttá vált arra, hogy a katasztrófavédelem rendszerében az ország bármely területén mentésekben vegyen részt.
Nézze meg az első napról készült videónkat:
(fotók: Kötél Életmentő Egyesület)
Címkék: katasztrófariasztási, Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, gyakorlat, tűzoltók, országos, kék hírek