A szatyrukban a polgárőrök földlabdás virágpalántákat találtak, ezért feltartóztatták őket. A helyszínre kiérkező járőrök és nyomozók kérdőre vonták a gyanúsítottakat, akik bevallották, hogy a temetőből lopták a virágokat. Előállították őket, majd kihallgatták a kapitányságon. Bevallották, hogy több mint 150 lopást követtek el a temető területén 2010. augusztus vége óta. Részletes vallomásuk után a rendőrök felkutatták azokat, akiknek a lopott növényeket értékesítették. Az még nem tisztázott, hogy orgazdákról van-e szó, vagyis tudtak-e arról, hogy lopott virágokat vásárolnak. A házkutatásokon további virágokat, tujákat foglaltak le, az okozott kár több ezer forintra tehető.
A marcali rendőrség kéri a helyi lakosokat, hogy akiket hasonló módon megloptak 2010. augusztus végét követően a köztemetőben, jelentkezzenenek személyesen a kapitányság épületében a Rákóczi utca 55-ös szám alatt.
Sikert hozott a marcali rendőrök és a polgárőrök közös figyelőszolgálata: március 24-én csütörtökön a sötétedés után figyeltek fel a temető területén két gyanús nőre.