Címke találatok a hírekben
Gazdaság címkére összesen 11895 db hír találat:
-
Gazdaság
Befejeződhet Pont a Balatonendrédet Lullával összekötő út végére
A 10 kilométeres utat két évvel ezelőtt kezdték el építeni, de a környezetvédők és az építkezést támogatók folyamatos harca miatt csak szakaszosan épülhetett. Az úton most már az utolsó simításokat végzik. A két tábor azonban még mindig nem győzte meg egymást.
-
Gazdaság
Cégalakulások Csaknem 500 somogyi cég áll végelszámolás alatt
A tömeges végelszámolás mellett csökken a cégalakulások száma. A magyar gazdaság történetében még soha nem került ennyi cég végelszámolás alá, mint az idén, az első félévben.
-
Gazdaság
Természetes Megalakulhat a második generációs Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum
Szerdán elfogadták a Dráva horvát és magyar oldalának bioszféra-rezervátummá jelölését az UNESCO e héten zajló konferenciáján. A mostani döntéssel a program hivatalosan is zöld utat kapott.
-
Gazdaság
Tankolás Csökkent az üzemanyagok fogyasztása az első félévben
Az első félévben 3,3 százalékkal, 1,307 milliárd literre csökkent az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség csütörtökön közzétett adatai szerint.
-
Gazdaság
Állattartás Eredményes volt a kaposvári kutyakommandó
Sok a felelőtlen állattartó – ez az ellenőrök tapasztalata. Az állatorvosok, a közterület-felügyelők és az állatvédők öt napon át járták a házakat a Nádasdi utcában és annak környékén.
-
Gazdaság
Teletank Elektromos töltőoszlopot adtak át Siófokon
Mostantól Siófokon is „teletankolhatnak” energiával az elektromos autóval közlekedők. A balatoni elektromos töltőállomás- hálózat új állomását a Hotel Azúrban avatták fel szerda délelőtt.
-
Gazdaság
Videó
Dinnyeszezon Megérett - a rekkenő hőség már a dinnyének sem használ - videóval!
A gazdák elkezdték leszedni a földekről, mert félő, hogy megromlik. A hazai dinnye a napokban jelent meg a piacokon.
-
Gazdaság
Szabályozás Ritkábban kell cserélni a társasházi lakások vízmérőit
A társasházi lakásokba felszerelt úgynevezett mellékvízórákat a tervek szerint a jelenlegi hat- helyett nyolcévente kell cserélni.
-
Gazdaság
Üzemanyag Ismét drágábban tankolhatunk
Emelte bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
-
Gazdaság
Többletforráshoz juttatná az egészségügyet Matolcsy György
Az ehhez szükséges forrás előteremtéséhez nyújtott be ma törvényjavaslatot a Parlamentnek. A többlet- bevételt az alkohol, a dohánytermékek és az LPG üzemanyag jövedéki adójából szedné be a kormány jövőre.
-
Gazdaság
Videó
Kijátsszák Lopják a kukamatricákat Kaposváron
Így, aki rendesen fizette a szemétszállítási díjat, annak nem viszik el a szemetét, aki viszont nem fizetett annak elszállítják.
-
Gazdaság
Beruházás Négyezer diák tanulmányait könnyíti meg a Táncsics új laborbázisa
Javában folyik a tananyagfejlesztés a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium természettudományi laborbázisában. Az épület műszaki átadása már megtörtént, augusztus végén pedig elkezdődik a pedagógusok továbbképzése is.
-
Gazdaság
Segítség Újabb munkahelyek létrehozását tervezik a kaposvári vállalkozások
Kaposvár polgármestere és a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kilenc kaposvári munkaadót keresett fel az elmúlt két hónap alatt annak érdekében, hogy felmérve a vállalkozói igényeket, segítséget ajánljanak.
-
Gazdaság
Előterjesztés Rendkívüli nyugdíjemelést tervez a kormány
Évközi kiegészítő nyugdíjemelést tervez a kormány, az erről szóló előterjesztés szeptemberben kerülhet a kabinet elé.
-
Gazdaság
Videó
Partnerek Felújítják a cukorgyárat a következő kampányra - videóval!
Nem dolgoznak a földeken, és az üzemben is állnak a gépek. A kaposvári cukorgyár mégis csaknem 50 embert foglalkoztat most is.
-
Gazdaság
1200 forintos teher Mégis lesz csekkadó
Matolcsy György módosító indítványa ugyanis a sárga csekkes fizetést is pénzügyi tranzakciónak minősíti, így erre is vonatkozik az eredetileg csak banki átutalásokra kivetett tranzakciós adó.