Tarts velünk, hogy megtudhasd, miért fontos része a fogfehérítő ennek a néhány órának, és hogy emellett még mire lesz szükséged, ha igazán szeretnél megújulni.

Miért jó a szervezetednek az énidő?

Manapság szinte az egész életünk rohanásban telik. A munka, a család és a barátok között zsonglőrködni az időnkkel nem könnyű feladat, ráadásul nagyon kimerítő is tud lenni. Szerintünk minden héten legalább egyszer magadra is kell szánnod időt.

Egy kis kikapcsolódás. Némi felfrissülés, hogy megújulj, hogy feltöltődj energiával. Ne aggódj, nem egész napokról beszélünk. Ha szépen sorrendben teszel mindent, és szánsz pár percet az előkészületekre, az egész folyamat, akár lefekvés előtt csupán két órát vesz igénybe. Mielőtt azonban belevágnánk a sűrűjébe, előbb vegyük sorra, mire is lesz szükséged.

Minek a fogfehérítő? Mit használjak még mellette?

Az énidő egyik legfontosabb eszköze a fogfehérítő. Erre azért van szükséged, mert a szép fehér mosoly hozzáad a megjelenésedhez, és az önbizalmadat is meg tudja dobni. A szőrtelenítés, egy hosszú fürdő és a száraz bőrréteg eltávolítása is nagyon fontos! Persze ahhoz, hogy az élmény tökéletes legyen, néhány illatgyertya, fürdőbomba, arcmaszk és párásító is kelleni fog. Mi szinte az összes eszközünket a NetKlikk WebShop akciós termékei között találtuk meg.

Milyen egy tökéletes kikapcsolódós nap?

Ha igazán kellemes estét szeretnél tartani, érdemes az eszközöket kikészíteni. Az illatgyertyákat, a fürdőbombát az arc- és a hajmaszkot szépen készítsd ki a kád környékére. Önts magadnak valami finom, hűvös innivalót is, akár egy koktélt!

null

A nappaliban vagy a hálóban legyen kikészítve a laptop vagy a TV a kedvenc filmeddel vagy sorozatoddal, egy kényelmes pokróccal és néhány nasival. Igen, még akkor is, ha diétázol. Egy csalónap senkinek nem ártott még!

Az utolsó előkészítést igénylő dolog pedig a vacsid. Készítsd ki előre a dolgokat, hogy mikor megéhezel, már csak össze kelljen kavarni és felmelegíteni, vagy csak ki kelljen sütni. Olyat egyél, amit igazán szeretsz. Sőt, akár rendelhetsz is, így csak a pihenésre kell majd koncentrálnod.

Először készítsd el a vacsit, hiszen tele hassal a legjobb pihenni! Aztán vegyél egy nagy fürdőt, szőrteleníts, tápláld a hajadat és az arcbőrödet. A fogfehérítéssel még várnod kell, ezek után nem szabad már enni-inni.

Végül a fürdő után ülj be a kikészített film elé, nassolj, igyál mellé valami finom üdítőt. Ha jóllaktál, állítsd le pár percre a műsort, moss fogat, majd fehéríts. Utóbbi unalmasságáról könnyedén eltereli majd a figyelmedet az, amit nézel.

Te pihentél már ezen a héten?

Címkék: spa, pihenés, reklám