Időjárásunkat egy sekély ciklon alakítja. A ciklon áramlási rendszerében több hullámban nedves levegő érkezik fölénk, így folytatódik a meglehetősen változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő.

A gyakran erősen felhős égből szórványosan kell számítani esőkre, záporokra, emellett azonban több-kevesebb napsütés is előfordulhat majd.

A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 23-25 fok között alakulnak, de a tartósan borult, csapadékos helyeken nem lesz melegebb 20 foknál.

Megjegyzés: a várható csapadék mennyisége és területi eloszlása bizonytalan. A nappali hőmérséklet jelentősen függ majd a felhőzet területi lefedettségétől, valamint a csapadék területi eloszlásától.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is előfordulhat majd. Szórványosan várhatók esők, záporok. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. Késő estére 18-20 fokig hűl a levegő.

Szerda: a gyakran erősen felhős ég mellett, rövidebb napos időszakok is előfordulhatnak majd. Szórványosan valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fokig melegszik a levegő.

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákban 21-23 fok között alakulnak a legmagasabb hőmérsékletek.

Távolabbi kilátások: péntektől lassan eltávolodik térségünkből a ciklon, mögötte már kissé szárazabb, néhány fokkal melegebb levegő érkezik fölénk. Javul az idő, de szórványos záporok még a hétvégén is előfordulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zápor, időjárás, eső, zivatar, lehűlés