Egy ciklon alakítja a Kárpát-medence időjárását. A ciklon hátoldalán hűvös, előoldalán pedig meleg, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk.
A két levegőfajta éppen felettünk keveredik egymással, ami meglehetősen változékony, csapadékos időt okoz. A ciklon még napokig a közelünkben örvénylik, azért a hét közepéig gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé, több alkalommal kell számítani esőkre, záporokra, főleg eleinte felhőszakadásokra. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, keddtől már csak 22-24 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók, de a tartósan esős tájakon csak 20 fok valószínű.

Megjegyzés: a várható csapadék mennyisége és területi eloszlása cikkünk készítésekor még meglehetősen bizonytalan.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövidebb napos időszakok fordulhatnak majd elő. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat majd. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 23-25 fok között alakul. A késő esti órákra 19-21 fokig hűl a levegő.

Kedd: a gyakran erősen felhős ég mellett csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan esős tájakon nem lesz melegebb 20 foknál.

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is lehetnek. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé hűl a levegő, de a tartósan esős helyeken 20 foknál is hűvösebb lehet.

Távolabbi kilátások: csütörtökig még folytatódik a változékony, csapadékra hajló idő, majd péntektől szárazabb levegő érkezik fölénk, több lesz a napsütés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, zápor, időjárás, lehűlés, eső