Címke találatok a hírekben
szakszervezet címkére összesen 56 db hír találat:
-
Politika
Cselédtörvény Tiltakoznak a kormányzati intézkedések ellen
"Cselédtörvény" az új Munka Törvénykönyve -a szocialista párt megyei szervezete és a regionális szakszervezeti elnök szerint.
-
Gazdaság
Vezetés kontra szakszervezet Továbbra sincs béke a Kapos Volán háza táján
Újabb vita látszik kibontakozni a Kapos Volán Zrt. vezetése és szakszervezete között egy tervezett vezérigazgatói utasítás kapcsán. Az érdekvédelmi szervezet kilátásba helyezte, hogy esetleg a munkaügyi bírósághoz fordul.
-
Gazdaság
Perpatvar Összetűzésben a Kapos Volán és a szakszervezet
A Kapos Volán Zrt.-nek nem állt és nem áll szándékában akadályozni, illetve ellehetetleníteni a jogszerűen működő szakszervezetek munkáját - hangsúlyozta közleményében a cég vezetése. A szakszervezetnek erről merőben más a véleménye.
-
Politika
Perpatvar Kitiltották irodájából az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségét
Rövid levélben értesítette a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója az ott működő szövetséget arról, hogy péntektől nem használhatják Füredi úti irodájukat. A szövetség nem kíván eleget tenni e felhívásnak, úgy vélik, e döntéssel a cégvezetés tudatosan törekszik ellehetetlenítésükre. A Kapos Volán Zrt. szerint mindez egy jogutódlásbeli jogvita lezárásának következménye.
-
Politika
Sztrájk Nem sztrájkol a Kapos Volán sem 29-én
Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek csütörtöki ülésükön úgy döntöttek: nem tartják meg a június 29-re meghirdetett 2 órás figyelmezetető munkabeszüntetést, mivel a munkáltatók nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatásokról.
-
Gazdaság
Sztrájkkészültség Sztrájk béníthatja a buszközlekedést Somogyban is
A június 29-ére és július 7-meghirdetett sztrájk előtt az érdekképviseletek egyeztető tárgyalásokat kezdeményeztek a munkáltatókkal, ám azok elzárkóztak attól.
-
Politika
Demonstráció Kaposváron is tüntetnek majd a munkavállalók és szakszervezeteik
A június 16-ra tervezett, országos szakszervezeti demonstrációban a fővárosban és minden megyében közösen tiltakoznak. Négy megyei központban - Miskolcon, Egerben, Kaposváron és Tatabányán - tüntetnek, a többi helyen autós felvonulást tartanak.
-
Politika
Nyugdíj Újabb demonstrációra készülnek a rendvédelmisek
Nem tudják elfogadni a kormány álláspontját a nyugdíjrendszer átalakítása ügyében.
-
Politika
Rendőrszakszervezetek Szima Judit őrizetben?
A Kaposvári Nyomozó Ügyészség pénteken bejelentette: büntetőeljárást kezdeményez a Tettrekész Szakszervezet ügyében. Szekszárdi központjukban házkutatást tartottak - több hírportál arról értesült, hogy Szima Juditot ezen eljárás során őrizetbe vették.
-
Kék hírek
Vád Hűtlen kezelés: Kaposváron nyomoznak a Tettrekész Szakszervezet ügyében
A Kaposvári Nyomozó Ügyészség pénteken kiadott közleménye szerint konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján indítottak büntetőeljárást.
-
Politika
Tovább tárgyalnak Nincs egyezség a kabinet és a rendvédelmisek között
Folytatódnak a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között az egyeztetések, de Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, azokat lehetőleg a hétvégéig zárják le.
-
Gazdaság
Együttműködés Szakszervezeti szemináriumot tartottak
A legnagyobb olasz szakszervezet tartott szerdán szemináriumot az MSZOSZ kaposvári irodájában. A két szervezet 25 éve van kapcsolatban egymással.
-
Politika
Kérdezz-felelek Lakossági fórumon is tiltakoztak a rendvédelmi dolgozók
Lakossági fórumon tiltakoztak a nyugdíjas rendvédelmi dolgozók csütörtökön délután Kaposváron. A kormány tervei szerint az 57 évesnél fiatalabbakat újra munkába állítanák.
-
Gazdaság
Megegyezés Nem lesz sztrájk a Kapos Volánnál
Elhárult a sztrájkveszély a Kapos Volánnál - közölte a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke, Dobi István. A Kapos Volán Zrt. vezérigazgatójával, Gál Zoltánnak folytatott szerdai egyeztető tárgyaláson "sikerült a nézeteltéréseket tisztázni" - mondta a társaság 640 munkavállalójából 534 dolgozót képviselő szakszervezeti vezető.
-
Gazdaság
Szakszervezet Sztrájkolnának
Párbeszédre szólítja fel a kormányt az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az érdekképviselet elnöke hétfői kaposvári sajtótájékoztatóján kiemelte: elfogadhatatlannak tartják a kormány tervezetét, amely a munkáltatás feltételeit lazítaná és a keresteteket csökkentené.
-
Gazdaság
Munkalassítás Sztrájk a Kapos Volánnál?
Munkalassító sztrájkot helyezett kilátásba a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, ha a munkáltató Kapos Volán Zrt. május 10-ig nem szünteti be törvénysértő magatartását.