Az ötös csoportban a kupa védője, a Móricz, illetve a mindig jó erőkből álló Munkácsy és a Kinizsi is favoritnak tűnt. A címvédő idén nem érkezett olyan erős csapattal, mint tavaly, így nem tudott beleszólni a továbbjutás dolgába, végül a csoport negyedik helyén zárt.
A Gyakorló végzett a harmadik helyen, miután a Móriczot legyőzte, igaz, a Kinizsi és a Munkácsy ellen nem tudott bravúrt elérni. A rangadót a Munkácsy és a Kinizsi vívta, rendkívül izgalmas, színvonalas találkozón végül megosztoztak a pontokon a csapatok.
A Munkácsy egy ideig tartotta a 2-0-s előnyt, azonban előbb csökkentette a Kinizsi a hátrányt, majd az utolsó percben ki is egyenlített, és ez végül csoportgyőzelmet ért, no meg azt, hogy elkerülte a csapat a Széchenyit. A 2-2-es döntetlen azt is jelentette, a két veretlen együttes közül a jobb gólkülönbségű lesz a csoportelső, azonban még ez is egyforma lett, így a több lőtt gól döntött, a Kinizsi javára a két 10 pontos gárda között.
A Református Gimnázium elcsípett egy pontot a Gyakorló ellen, a csoport záró találkozóján, így senki nem maradt pont nélkül. A góllövő listán a Kinizsi két játékosa is előkelő helyre került, Fila és Fónai is eséllyel pályázhat a gólkirályi címre. A helyosztókat március 21-én, hétfőn rendezik, itt már érmekért megy a harc.
Eredmények:
Munkácsy – Református 10-0
G.: Weimann Á. 3, Vadas 2, Bunovácz 2, Virág, Nagy K, öngól
Gyakorló – Móricz 2-1
G.: Antyipenkó, Kovács D., illetve Horváth B.
Kinizsi – Munkácsy 2-2
G.: Fila, Fónai ill. Weimann Á. 2
Móricz – Református 3-2
G.: Madarász 2, Albert ill. Balog B. 2
Kinizsi – Gyakorló 8-3
G.: Fónai 5, Fülöp 2, Vörös, illetve Antyipenkó 2, Fényes
Munkácsy – Móricz 2-1
G.: Virág D. 2, illetve Kovács
Kinizsi – Református 11-4
G.: Fónai 4, Fila 5, Vörös, Szaksz, illetve Hegyi 3, Balog
Munkácsy – Gyakorló 7-2
G.: Főnyedi 3, Nagy K, Virág, Vadas 2, illetve Vass, Nagy L.
Kinizsi – Móricz 7-3
G.: Fila 5, Fónai 2, illetve Madarász, Horváth, Zsumits
Református – Gyakorló 3-3
G.: Hegyi 3 ill. Vass 3
Végeredmény:
Kinizsi 10 pont, 28-12
Munkácsy 10 pont, 21-5
Gyakorló 4 pont, 10-19
Móricz 3 pont, 8-13
Református 1 pont, 9-27
A góllövőlista állása:
Fésűs (Széchenyi), Fónai (Kinizsi) 12-12 gól
Fila (Kinizsi) 11 gól
Márton (Eötvös) 10 gól
Borsos (Széchenyi) 7 gól
Teruzzi (Táncsics) 6 gól
A döntők programja:
2016. március 21., hétfő:
10.00 Széchenyi – Munkácsy
10.35 Kinizsi – Táncsics
11.10 A 3. helyért
11.45 Döntő
Címkék: kapospont kupa, 2016, kispálya, sport