A somogyi megyeszékhely legutóbb 2012-ben adott otthont a junior korosztály magyar bajnoki döntőjének, és a magas színvonalú rendezés szép sikerekkel is párosult: a kaposvári fiúk és a lányok egyaránt értékes bronzéremmel zárták a tornát.

Három év elteltével, a Fino és a Diamant fiataljai újra a Táncsics sportcsarnokában küzdhetnek meg a végső helyezésekért. A fiúk lényegében gond nélkül jutottak el a hatos döntőig, míg a lányok a második elődöntőből, bravúros szerepléssel léptek tovább az elit mezőnybe.

- Mindenekelőtt, nagyon örülök, hogy idén is sikeresen vettük az akadályokat a csapattalTöbben edzünk juniorból a felnőttben, és a motivációnk leginkább az, hogy megmutassuk Kaposváron, hogy ebben a mezőnyben is a Fino a legjobb. Az alapszakaszban csak a Kecskeméttől kaptunk ki, így a papírforma alapján az ezüstérem járna nekünk, de ez egy csapatsport, az aktuális formától függ majd szerintem minden - mondta a Fino juniorjainak egyik alapembere, Bozóki Bence.

null

A lányok évek óta rendszeres résztvevői a hatos döntőnek, és hazai környezetben szeretnének előrébb lépni az elmúlt évi eredményhez képest.

- Remélem, hogy ugyanolyan lelkesen és összetartóan játszunk majd, mint az országos elődöntőben, mert szerintem csak így tudunk előrébb lépni a tavaly és a tavalyelőtt elért hatodik helyezésből. – fogalmazott Pedranzini Letizia.

A RÖAK-Kométa Kupáért kiírt döntő pénteken 14 órakor a csoportmérkőzésekkel kezdődik, egyszerre három pályán játsszák majd a mérkőzéseket egészen estig. Szombaton 10 órától a középdöntők és elődöntők következnek a sorban, vasárnap 8.30 órától pedig a helyosztók, majd a döntők.

 

Címkék: junior, röplabda, Kaposvár, sport