A megye hivatásos-, önkormányzati- és önkéntes tűzoltó egységei összesen öt alkalommal vonultak a viharos szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és villámcsapások által okozott balesetekhez.
Vasárnap hajnalban negyed egykor Hácsra riasztották a marcali tűzoltókat, ahol vízelvezető rendszer nem bírta a domboldalról lezúduló nagy mennyiségű csapadékvizet, ami egy ingatlan területére is betört egy kereszteződésben. Így veszélybe került az ott lévő családi ház és a mellette álló melléképület. A kiérkező tűzoltó egység a lakosság segítségével a lezúduló vizet kéziszerszámokkal elvezette az ingatlan mellett, így az épületeteket sikerült megvédeni. Azonban egy szórt köves utat mintegy 100 méteres szakaszon elmosott a csapadék, valamint a Petőfi utca aszfaltozott útburkolatát körülbelül 20 négyzetméteren kimosta a víz. A tűzoltó egység a helyszínre érkező polgármesterrel végigjárta az érintett ingatlanokat, de további beavatkozásra már nem volt szükség.
Negyed kettőkor a kaposvári tűzoltókat riasztották, akik három autóval vonultak Zimány külterületére egy állattartó telepre, ahol egy körülbelül 400 körbálából álló kazal kapott lángra vélhetőleg villámcsapás miatt. Kiérkezésükkor kéziszerszámokkal és vízsugarakkal azonnal megkezdték a tűz oltását. Az egységek munkáját segítette két erőgép is, amelyekkel szétpakolták a megégett bálákat az izzó gócpontok eloltásához. A tűz oltásán és az utómunkálatokon mintegy nyolc órán keresztül dolgoztak, és végül 40 bálát sikerült megmenteniük - tájékoztatta a KaposPontot a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Gaál Attila.
Nézze meg a galériát: