Egy gyenge hidegfront érte el térségünket, hatására a nap első felében még többnyire erősen felhős időre számíthatunk, szórványos záporokkal, néhol zivatarokkal. A délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam, egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet.
Szerdától egy erősödő anticiklon alakítja időjárásunkat, a felhőoszlató, leszálló légmozgások hatására túlnyomóan napos, száraz időszak veszi kezdetét. Az anticiklon fölé a későbbiekben már egyre melegebb léghullámok is érkeznek, így további erős felmelegedés várható, csütörtökön már kevéssel 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
A következő három nap időjárása Somogy megyében:
Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, főleg a délutáni órákban valószínű több-kevesebb napsütés. Szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.
Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtök: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő.
Távolabbi kilátások: a jövőhét keddig erősödő kánikula, igazi strandidő várható.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: hidegfront, eső, nyár, időjárás