Csütörtökön már kisebb változás várható, a magasban ugyanis növekszik a páratartalom. A nyugati, délnyugati tájakon erősebben megnövekedhet a felhőzet, gyenge csapadék azonban csak elvétve fordulhat elő. 

Péntek napközben ugyanakkor egy ciklon közelíti meg hazánkat, ám a jelenlegi számítások szerint eső, zápor ekkor is csak néhol fordulhat elő. A hőmérsékletekben egyébként továbbra  sem várható lényeges változás. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: gyakran lesz felhős az ég, kevés napsütés azonban előfordulhat. Néhol átmeneti kisebb csapadék sem kizárt. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. 

null

Péntek: többnyire felhős idő várható, legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégétől a jövő hét közepéig csendes, többnyire napos, száraz idő várható. Erősödik az éjszakai lehűlés, többfelé lehet talaj menti fagy, a nappali hőmérsékletekben azonban nem lesz lényeges változás.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár