Címke találatok a hírekben
somogy megye címkére összesen 1653 db hír találat:
-
Időjárás
Egy napra ízelítőt kapunk a májusi melegből
A déli tájakon már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen.
-
Időjárás
Felemás arcát mutatja a hétvégén időjárásunk
Ma még folytatódik az eddigiekhez hasonló idő, majd holnap gyors felmelegedés várható, a naposabb időben már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
-
Időjárás
Az ünnep is a változékony időjárás jegyében telik
Napközben két front is áthalad majd felettünk, de közben több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat.
-
Időjárás
Folytatódik a frontokkal tarkított, kora tavaszi idő
Napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet, majd az esti óráktól már újabb felhősödés kezdődik. Jelentős, kiterjedt csapadék azonban továbbra sem várható.
-
Gazdaság
Segítenek állást találni
Csaknem félezer ember a somogyi foglalkoztatási paktumnak köszönhetően jutott munkához.
-
Időjárás
Gyakori frontátvonulás
Ezúttal egy melegfront éri el térségünket, így erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás.
-
Időjárás
Csökken a csapadékhajlam, de marad a hűvös idő
Átmenetileg szárazabb levegő érkezik fölénk, így napközben már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A nappali hőmérsékletek azonban csak 10 fok körül alakulnak.
-
Időjárás
A hétvégén még folytatódik az átlagosnál enyhébb idő
A legmagasabb nappali hőmérsékletek még 15 fok körül alakulnak. Eleinte csak elszórtan, majd vasárnaptól már egyre nagyobb területen várható eső, zápor.
-
Kis szines
Földrengés volt Somogyban!
A földmozgás mérete 4,0 volt a Richter-féle skálán.
-
Időjárás
Melegfront hoz újabb jelentős felmelegedést
A "meleghullám" csütörtökön éri el tetőpontját, ekkor már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
-
Időjárás
Távozó hidegfront
A front mögött már szárazabb levegő érkezik fölénk, így egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet. A tegnapihoz képest kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.
-
Időjárás
Az átlagosnál enyhébb idővel kezdődik a március
Egy hidegfront hatására ugyan mérséklődik a nappali felmelegedés, elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat, a hőmérsékletek azonban továbbra is 10 fok felett alakulnak.
-
Időjárás
Csendes, kora tavaszias idővel folytatódik a hét
Napközben már fokozatosan mérséklődik a légmozgás, a változóan felhős, napos időben kevéssel 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
-
Időjárás
Változékony, szeles, de az átlagosnál jóval enyhébb idő várható
A sok felhő ellenére is tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
-
Kék hírek
Fotó
Nem unatkoztak a tűzoltók a hétvégén
Összesen 38 esethez riasztották a katasztrófavédelem munkatársait az elmúlt napokban. Tűzesetekhez és műszaki mentésekhez is vonulniuk kellett.
-
Sport
Erős hidegfront vet véget a tavaszias időnek
Viharos északi szél kíséretében egyre hidegebb levegő zúdul térségünkbe, így jelentős lehűlés kezdődik, a hétvégére átmenetileg visszatér a télies idő.