Hendlein két duplája nyitotta a hazai pontok sorát, az ellenfél részéről pedig Simovic volt elsőként eredményes. Jól védekeztek a somogyiak Swanston és Dunn tripláival pedig sikerült 11-4-re ellépni az első negyed felénél. Copelend és Hudson révén zárkózott fel a közönsége által hajtott ZTE, de Dávid agilis játéka miatt előnnyel zárt a Kaposvári KK. Simovic remekül használta ki testi erejét a palánk alatt és gyakorlatilag akadálytalanul szerezte pontjait. A hazaiak inkább kintről próbálkoztak és Swanton, valamint Dunn is állandó ostrom alatt tartotta a gyűrűt. A meccsen első alkalommal jutott tizes különbség fölé a hazai alakulat, de Völgyi edző időkérése után nem tudta tovább növelni a különbséget a somogyi együttes. A vendégek helyzetét rontotta, hogy Drahos lepattanó triplájánál megütötték a hálót, így a játékvezetők megadták a három pontot.

A nagyszünet után triplapárbaj kezdődött, amely ugyan döntetlennel zárult, de az ekkor már gyengébben védekező kaposváriak néhány palánk alatti helyzetet is elnéztek. Koma kosarával került tízen belülre a ZTE, Spica újabb kosaraival azért sikerült 13 pontos előnnyel kezdeni a záró játékrészt. A vendégek mindent megpróbáltak a felzárkózásért, Copeland triplájával már csak hét pont volt a hátrányuk, de Drahos remek labdái nyomán újra kaposvári találatok születtek. A végjáték már egyértelműen a hazaiaké volt a zalaiak pedig beletörődtek a megmásíthatatlanba; hetedik győzelmét is megszerezte a Kaposvári KK.

Fekete Ádám: - Folytattuk tovább a megkezdett munkát és sikerült behúzni ezt a meccset is. Voltak jó szakaszaink és néha látványosan is kosárlabdáztunk. Örömteli és talán a legfontosabb azonban, hogy egyre többen és többet tesznek hozzá a meccshez, ez pedig kulcsfontosságú a jövőre nézve.

Völgyi Péter: - Gratulálok a Kaposvárnak, végig kézben tartották a mérkőzést! Voltak ugyan fellángolásaink, de sérültjeink felépülése, valamint még több közös munka kell ahhoz, hogy ilyen hőfokú mérkőzést is meg tudjunk nyerni.

Kaposvári KK-Zalakerámia ZTE KK 95-78 (21-15, 32-22, 20-23, 22-18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. V: Vígh P., Szabó G., Balog Gy.

Kaposvári KK: Dunn (25/6), Drahos (11/9), Swanston (11/9), Hendlein (18), Spica (19). Csere: Dávid (7/3), Kiss K. (4), Szőke (-), Fekete N. (-), Papp P. (-), Kovács S. (-), Fonai (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Zalakerámia ZTE KK: Copeland (20/12), Hudson (8/6), Gáspár (14/6), Koma (8), Simovic (18). Csere: Baki (3/3), Puszta (5), Borszéki (2), Kertész (-). Vezetőedző: Völgyi Péter. Edző: Heinrich Róbert.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 8-2. 7. perc: 13-8. 12. perc: 21-18. 17. perc: 42-30. 23. perc: 60-47. 27. perc: 69-56. 32. perc: 75-66. 37. perc: 86-76.

Kattintson a képre, és kövesse velünk percről-percre a mérkőzést!

Percről-percre

Címkék: ZTE, percről-percre, kaposvári, KKK, kosárlabda, sport