A Nyíregyháza ellen várt komolyabb erőpróba a Kometa Kaposvári KK csapatára az NB I. B Csoport második fordulójában a Kaposvár Arénában szombaton - írja a delfinek.hu. A találkozón még nem lépett pályára Völgyi Marcell, Puska Bence viszont visszatért kisebb lábsérülést követően. Vendégoldalon Bolyos Mateja hiányzott.

Branislav Dzunic korán időt kért Nagy Simon triplája után, a vezetőedző nem volt elégedett a látottakkal. Luka Markovic hármasával egyenlített a KKK ezt követően. Rákapcsolt a csapat, Szőke Bálint is eredményes volt távolról, majd egy labdaszerzés után Darrion Trammell mehetett ziccerig. A hazai időkérés után 13–0-ás rohanást produkált a Kaposvár. Bogdán Benedek 4 egymás utáni pontjával már 15–5 volt az állás. Ekkor zárkóztak a vendégek 5 pontra, majd Kocsis Zalán sarokból elengedett triplájával lett ismét 10 közte. Bonifert Bendegúz kinti dobása beesett, így nem engedte magát a vendég gárda. Az utolsó másodpercben még büntetőt ítéltek meg a Nyíregyházának, így 29–22-es eredményt hozott az első etap.

A szünetben a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola hónap kosarasát díjazták. Az elismerést Pucz Zalán vehette át Hendlein Rolandtól.

A második felvonás Paár és Antalics közeli megoldásaival kezdték a zöld-fehérek, ám több eladott labda is becsúszott, így 33–27-re feljött a Nyíregyháza. Paár Márk ezt követően sorozatban 4 pontot szerzett, amelyekkel elhúzott kissé a csapata a negyed feléhez közeledve. Bogdán Benedek percei következtek, aki előbb egy középtávolit süllyesztett el, majd a gyűrű alatt szerzett kosarat, így időt kértek a vendégek 44–30-nál. A rövid szünetet követően szervezetlenné vált a játék mindkét oldalon, amiből a Nyíregyháza jött ki jobban és ismét csökkentették hátrányukat. A nagyszünet előtti utolsó percben Luka Markovic büntetőivel és Paár utolsó másodperces kosarával lett 49–37.

A pihenő után Nagy Simon negyedik triplájával tört ismét borsot a hazai védelem orra alá, de így is csak 12 pontra csökkentette a nyíregyházi hátrányt. Trammell gyors 5 pontja után tovább növelték előnyüket a somogyiak. Az amerikai irányító triplája után Bogdán összetűzésbe került a nyíregyházi légióssal, aki sportszerűtlenül reagált az esetre, így a technikai büntető után 60–40 volt az állás. Gyorsan távolodott ellenfelétől a hazai gárda, miután a csapat egyik legalacsonyabb tagja, Darrion Trammell kétszer is labdát szerzett, és könnyű kosarat dobhatott csapata a másik oldalon. A remek védekezést hozó hazai percek után könnyű kosarakat kaptak a kaposváriak, így a közel harmincpontos előny 20 pontra olvadt. A nyíregyházi légiós kipontozódott a negyed vége előtt. Felugrott az aréna amikor Paár hátmögötti passzt adott a lendületből érkező Antalics Dánielnek, aki zsákolt egy nagyot 75–52-nél. A beálló Fehérvári Csegő is rögtön egy triplával köszönt be.


Fotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses KornéliaFotó: Harag Kincses Kornélia
Fotó: Harag Kincses Kornélia
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A záró etapban lazult a vendégek védelme, Trammell többször is átjutott a nyíregyházi védőkön, a tripláját követően már 85–58 volt az állás. Az amerikai kosaras 21. pontjánál tartott már. A meccs végén Puska Bence és Paár Márk hármasaival 30 fölé nőtt a különbség. A századik pontot nem sikerült megszerezni, de így is szólt a ”Szép volt fiúk!” a Somogyi Bicskásoktól a győzelem után.

Videón a teljes mérkőzés!

Kometa Kaposvári KK–HÜBNER Nyíregyháza BS 99–68 (29–22, 20–15, 29–19, 21–12)
Kaposvár Aréna 800 néző, V: Szalai Zs. Benedek Z., Szecsődi R.

Kometa Kaposvári KK: Trammell 21/6, Paár M. 14/3, Markovic L. 15/6, Antalics D. 8, Kis R. 2. Csere: Szőke Bálint 7/3, Bogdán B. 12, Kocsis Z. 10/3, Puska B. 7/3, Rosic U., Fehérvári Cs. 3/3, Hajduk A.

Vezetőedző: Branislav Dzunic Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

HÜBNER Nyíregyháza BS: Locure 13/6, Nagy S. 12/12, Bonifert B. 18/9, Magyari K. 5/3, Komma L. 11. Csere: Végső B., Tarján I. 9, Hibján M., Glatz G.

Vezetőedző: Merim Mehmedovic.


Branislav Dzunic: Az energiát, amivel szerettünk volna játszani, azt odatettük a pályán. A szurkolói faktor ennek a fiatal csapatnak nagyon fontos. Mind a két meccsen lehetett mondani, hogy magabiztos és teljesen megérdemelten nyertünk. Ennek ellenére vannak hibák, amiket nem szabad elkövetnünk a későbbiekben. Gondolok itt elsősorban a lepattanózásra. Már a második meccs, amikor ezt nem kontrolláltuk. Más részről az elsőtől az utolsó játékosig teljesen rendben volt az energiánk. Szeretnék gratulálni a fiúknak! Jó játékkal nyertünk egy rangadót.

Címkék: kometa kaposvári kosárlabda klub, nyíregyháza, kosárlabda, sport