null

Ezeket általában már nem gyártják, így különösen felértékelődik az, ha találunk egy olyan szakembert, aki segít a karbantartásban vagy éppen egy régóta a garázsban porosodó példány felújításában.

Egy hányatott sorsú modell “sikere”

A veterán autó restaurálás folyamatában a Widi Automotive is tud segíteni. Vannak olyan modellek, amelyek különösen nagy odafigyelést igényelnek. Ilyen lehet például a Porsche 924 Le Mans is. A motorfelújítás sosem egyszerű művelet, de egy ilyen hányatott sorsú modell esetében még nagyobb szakértelemre van szükség. A modellt a 914-es utódjaként, egy afféle belépő szintű járműnek szánták. Nagyon sok Volkswagen és Audi specifikus alkatrész található benne.

A 924-es alapból egy igazi sikertörténet lett a gyár számára, mivel 150.684 példányt gyártottak le belőle és kihúzta a vállalatot a komoly pénzügyi válságból. A megítélése azonban nem igazán méltó ehhez a “teljesítményhez”. A közvélemény sosem fogadta el igazi Porsche-nak, sőt, “paraszt-Porsche” volt a gúnyneve. Ez a megítélés - vagy épp elítélés - vezetett oda, hogy az elérhető áruból a nagyon olcsó kategóriába süllyedt. A folyamat leginkább a ‘90-es évek végén, a kétezres évek elején tetőzött. Magyarországon ekkor jutott el olyan emberekhez, akikhez inkább nem kellett volna.

Folyamatos túlhajtás, karbantartásmentes üzemek okozták az autó halálát sokszor. Sok modell a kert végében, a diófa alatt vagy egy fészer mélyén végezte. Sokszor feledésbe is merültek. A 2008-as válság hozta el a változást, amikor a veterán autók elkezdtek nagyobb mértékben felértékelődni. A 2010-es évek második felére a 924-es modellek ára is szépen felkúszott és a restaurálásuk sem egy olcsó mulatság.

A motorfelújítás folyamata

Az első lépés mindig a szétszerelés és az állapotfelmérés. A Porsche 924 2.0 literes szívómotorjának szelepvezérlése egy kritikus pont lehet. Szelephézagállító rendszere eltér a hagyományostól, ami karbantartást igényel és folyamatos ellenőrzést, ennek hiányában a vezérműtengely bütykei és a szelepemelő tőkék extrém kopásokat szenvednek. A karbantartás hiánya és a nagy igénybevételek hatására a dugattyú szoknyák és a hengerfalak is megkopnak és nagyon sok esetben a motor csapágyassága is fennáll. 

A főtengely javítása jelenti az egyik legnagyobb kihívást, pláne, ha a csapágyas is. Ha egy korábban felújított motorral van dolgunk, akkor szintén további nehézségekbe lehet ütközni. Amíg a csapokat még lehet köszörülni, addig nem lehetetlen a feladat, viszont a gyári és az utángyártott alkatrészek nehezen elérhetőek ehhez a típushoz, ezért érdemes specialistához fordulni. 

Halom ócskavasból Porsche motor

A motorfelújítás hatalmas szakértelmet igényel, ráadásul nem egy rövid folyamatról beszélünk. Minden egyes dugattyút, hengert alaposan meg kell vizsgálni. A felújítás sikeressége pedig csak akkor dől el, ha megtörténik a motor beindítása. A legjobb, ha minden restaurálást szakemberre bízunk, aki azonnal tudni fogja az adott modell gondjára bajára a megoldást.

Címkék: veterán autó, restaurálás, reklám