null

Míg korábban jóval több időbe telt, mire egy-egy fontos hír eljutott az illetékesekhez, addig ma már elég pár másodperc és máris tudjuk, hogy mi történt a világ túlsó felén. Vagy ötven kilométerrel odébb, amerre épp az utunk vezet.

Mert bizony a sofőrök életét sem kímélte az élet, hatalmas változásokon ment keresztül ez a szakma is.

A hírek jelentősége

Nem csak akkor fontosak a hírek, amikor a Sofőr állás aktuális álláshirdetései között kell böngészni, hanem akkor is, amikor már falod a kilométereket. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy-egy balesetnek, torlódásnak vagy akár zavargásnak mennyire korán veszed a hírét.

Akár napokkal is megnövekedhet a menetidő, ha nem vagy elég szemfüles. Míg a szakma öregjeinek nem állt a rendelkezésére ilyen lehetőség, addig az újgenerációs sofőrök számára már teljesen más feltételek adottak: az internetnek hála villámgyorsan történik a tájékozódás, így idejekorán mehet egy esetleges újratervezés is.

Sőt, már a munka megkezdése előtt is nagy jelentőséggel bír a kellő módon történő informálódás, hiszen külföldi munkavállalás előtt többek között a jogszabályokat sem árt áttekinteni, hiszen tudni kell, hogy mit kell majd betartani.

A sofőr már nem is olyan magányos farkas

Az internetnek köszönhetően nem csupán információhoz juthatnak a sofőrök, de még az emberi kapcsolatok ápolására is ideális eszköznek bizonyul a nettel ellátott okostelefon vagy tablet.

Így ugyanis nem kell egész úton egyedül lenni, a sofőrök akár csoportos beszélgetést is folytathatnak. Sőt, akár tudnak segíteni is egymásnak, ha valamelyikőjük bajba került, esetleg lerobbant.

Míg korábban mindent egyedül kellett megoldaniuk, ma már a sofőrök kezében ott az egész világ, csak jól kell tudni használni az eszközöket.

Kényelem és stressz kéz a kézben jár!

Bár a fentiek alapján látszik, hogy számtalan kényelmi funkcióval gyarapodott a sofőrök élete, azért nem minden fenékig tejfel. A tachográf rögzít mindent, a GPS magyaráz, az okostelefon pittyeg, a rádió ontja a híreket – hol van már a régi szép világ, amikor csendben vagy zenére vezettek a sofőrök, igaz?

Persze jól tudjuk azt is, hogy ezek nélkül a kényelmi opciók nélkül még mindig ugyanaz a kemény világ várna azokra, akik ebbe belekóstolnának, mint ami a régi sofőröket várta a kamionozás hőskorában, és nos, hát azt ma már csak igazán kevesen tudják/akarják végigcsinálni. Így persze a nosztalgia hullámai néha jóleső érzéssel töltik el az embert, összességében inkább adjunk hálát, hogy fejlődésnek köszönhetően jóval emberségesebbé vált immáron ez a szakma is!

Címkék: sofőr állás, reklám