Novembertől júniusig öt kivételes eseményre invitálják a zenebarátokat a Csiky Gergely Színházba. Lássuk mi várható pontosan a Filharmónia Szivárvány bérlet idei évadában!

November 7-én a nyitókoncerten a Győri Filharmonikus Zenekart köszöntheti a közönség. A zenekar az Északi fény fantázianévre keresztelt műsorral érkezik, Berkes Kálmán vezényletével. A nagy múltú együttes az utóbbi években friss energiákkal, megújulva igazi színfoltja a klasszikus zenei palettának.  November 7-én az észak-európai klasszikus zene két legnagyobb alakjának remekeivel indul az este. A norvég Edvard Grieg és a finn Jean Sibelius művei biztosan belopják magukat a hallgatóság szívébe. Sokak számára újdonságként hathat majd a zárómű, hiszen a győriek egy kevésbé ismert Csajkovszkij szerzeményt hoznak el a kaposvári közönségnek. Az 1. szimfónia, mely a „Téli álmodozás” címet viseli, tökéletes lezárása lesz ennek a sajátos atmoszférájú hangversenynek.

A bérlet második koncertje még egy utolsó feltöltődés lehet mindenki számára a karácsonyi időszak előtt. December 18-án Rost Andrea a Hot Jazz Banddel érkezik a somogyi megyeszékhelyre. Rost Andrea énekművésznő számtalan díj birtokosa, a legnagyobb operaszerepeket énekelhette már karrierje során, óriási siker övezi fellépéseit.

A Milánói Scalába maga Riccardo Muti hívta meg az énekesnőt a Rigoletto 1994-es bemutatójára. A művésznő ezúttal a Hot Jazz Band partnereként áll színpadra. A zenekar a kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer volt a fesztivál legnépszerűbb zenekara. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat.

Tavasszal egy rendhagyó eseménye lesz a Filharmónia Szivárvány bérletnek. Április 17-én a Fesztivál Akadémia Budapest Stranvinsky A katona történtét viszi színre Ascher Tamás rendezésében, a Fesztivál Akadémia Budapest Ensemble közreműködésével. A mesélő szerepében Molnár Piroskát láthatják, továbbá Bezerédi Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila és Kelemen Hanna is színpadra lépnek. 

Májusra és júniusra is jut még egy-egy kihagyhatatlan este. Május 13-án a Dohnányi Quartet és Kaposi Brúnó Bach, Haydn és Dvořák művekkel várják a közönséget. A zárókoncert pedig méltó befejezése lesz ennek az évadnak, hiszen az Anima Musicae Kamarazenekar és Balázs János zongoraművész közös estjével ér véget a 2022/2023-as évad.

A bérletről további információt olvashatnak a www.filharmonia.hu oldalon. 

Címkék: filharmónia, reklám, kaposvár