Ha időben észrevesszük a jeleket, és változtatunk (akár külső segítséggel), akkor elkerülhető a probléma komolyra fordulása. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy ne bagatellizáljuk el a dolgot, és jelentkezzünk például a Swan Lake Központ terápiás programjába, ahol többek között a kiégés kezelésével is foglalkoznak.

Mi a kiégés? 

A kiégés vagy angol szóval burnout egy olyan folyamat, melynek során az érintett tartós emocionális terhelésnek van kitéve, ez pedig egy mentális-fizikai-érzelmi kimerültséghez vezet. Bár szinte minden munkakörben jelentkezhet, mégis sűrűbben fordul elő azoknál, akik humán területen vagy segítő szakmában dolgoznak (például pszichológus, tanár, rendőr, tűzoltó) vagy felsővezetői pozíciót töltenek be.

A szakértők szerint három fő tényező okozhatja, ezek a foglalkozás jellege, a munkahelyi körülmények, illetve a munkáltató specifikumai. 

Milyen jelek utalhatnak a kiégésre?

Nagyon fontos megérteni, hogy a burnout egy hosszabb folyamat, nem egyik napról a másikra következik be. Épp ezért csalóka is, hisz az első figyelmeztető jeleket általában nem veszik elég komolyan, csak akkor foglalkoznak a problémával, amikor már jól láthatóan nagyobb a baj.

Ha viszont az alábbiakat tapasztaljuk, (akár saját magunkon, akár egy hozzánk közel álló személyen) az mindenképp gyanúra adhat okot:

- Kiábrándult viselkedés a munkában és a magánéletben egyaránt, - érzelemmentesség, negatív életszemlélet.
- Alacsony önértékelés.
- Szellemi kimerültség, ami az elegendő pihenés ellenére sem múlik el.
- Közömbösség, az empátia készségének elvesztése.
- Depresszió, reménytelenség, belső üresség érzése.
- A kommunikációs stílus megváltozása: sokszor cinikus, rosszindulatú viselkedés másokkal szemben, emiatt a kapcsolatok megromlása.

Ezek a tényezők pedig nem csupán a munkahelyi teljesítményre lehetnek negatív hatással, hanem a magánéletre is. 

Mi vezethet kiégéshez?

A kiégés okai sokrétűek lehetnek, például a folyamatosan növekvő mennyiségű munka, amit nem követ elismerés, jutalmazás. Hiányzik a motivációt adó pozitív megerősítés, az egyén úgy érzi, hogy csak elvárnak tőle, de ő nem kap viszonzásul semmit. 

A nem egyenlő munkaelosztás, a stressz, a kellemetlen munkahelyi légkör szintén hozzájárulhat a folyamathoz. 

Hogyan lehet megelőzni?

A burnout elkerüléséhez kulcsfontosságú, hogy szétválasszuk a munkát és a magánéletet, és fenntartsuk köztük az egyensúlyt. Tanuljunk meg nemet mondani, hogy ne sózzák ránk a sokadik túlórát és azokat a plusz feladatokat, melyeket más is el tudna végezni.

A szabadidőnkben pedig lehetőleg ne foglalkozzunk a munkával, hanem találjunk egyéb hasznos időtöltést: találkozzunk a barátokkal, szervezzünk családi programot, sportoljunk, pihenjünk, gyakoroljuk a stresszkezelési technikákat.

Címkék: swanlake, kiégés, stressz, terápia, munka, munkahely, reklám