De mi a helyzet a nőkkel? Azokkal, akik szinte minden esetben erőn felül több hadszíntéren is teljesítenek. Gondolj csak egy egyedülálló, gyermektelen nőre, aki sokszor öt ember helyett is hajt. Vagy arra a nőre, akit a munka mellett vár a háztartás, sőt, akár egy, kettő, három gyermek is.

Nem csoda hát, hogy a nap végén nem a kívánatos, szexi ruhájukban kívánnak tündökölni, hanem csak szeretnék álomra hajtani a fejüket, elnyomva magukban minden természetes igényt.

Mert igény az volna rá…

Amelyik férfi azt gondolja, a nő azért nem akar intim kontaktusba keveredni, mert neki nincs rá igénye, az nagyon nem ismeri a nőket! Éppen ezért most a Pajkos Pajtás női vágyfokozó leckét nyújt minden olyan férfinak, aki szerint a nő hibája, ha kihűl a hitvesi ágy.

Minden nőnek szüksége van arra, hogy a párja kényeztesse, hogy a párjának örömet szerezzen, hogy egymást az egekbe repítsék. Akár minden egyes nap. Sajnos azonban a harmadik évezred rohanó élettempója, zsúfolt teendőlistája és szakadatlanul zúduló ingerek egyáltalán nem partnerek ebben.

Bele kell akkor törődni? El kell fogadni, hogy csak hébe-hóba akad némi kis simogatás, próbálkozás, rutinból elkövetett szexuális együttlét? Nem, nem! Biztosan nem, hiszen az nem máshoz vezet, mint a kapcsolat halálához! Ha máshogy nem megy, akkor bizony be kell vetni a természetes női vágyfokozókat! Nem, itt nem a férfi puszta látványára gondolunk, bizonyos esetekben annál bizony több kell!

Hívd segítségül a természetet!

Szerencsére számos olyan természetes anyag akad, amelyek már az ókor óta abban hivatottak a segítségünkre lenni, hogy a stresszes, lelkileg megterhelő, hormonális változások által szétbombázott időszakokban segítsen abban, hogy el tudjunk lazulni, és képesek legyünk újra élvezni a partnerünk érintését, közeledését.

Mutatjuk, mikkel próbálkozz!

- A ginseng csökkenti a stresszt, fokozza a vérkeringést.
- A ginko biloba az intenzívebb orgazmusélményért felel.
- Az orbáncfű kedélyjavító, és csökkenti a menopauza tüneteit.
- A macagyökér pedig a libidónkat növeli.

Te melyiket fogod kipróbálni?

Fontos az őszinteség!

Őszinte kommunikáció hiányában a két fél mindig eltávolodik egymástól, de ha nyíltan beszéltek a problémákról, akkor együtt biztosan meg fogjátok találni a megoldást, és számtalan önfeledt és izgalmas együttlét várhat rátok!

Fontos, hogy ne csupán saját magát nézze bármelyik fél is, hanem próbálja kicsit empatikusabban a másik helyzetébe képzelni magát, és máris megértőbbek lesztek egymással szemben, így a viták helyett a megoldások felé fogtok sodródni, az pedig csak jót jelenthet.

Címkék: pajkospajtas, vágyfokozó, szex, webáruház, online, reklám