Pontosan emiatt gyakorlatilag bármely életkorban- és helyzetben aktuális lehet valamely formája. Ismerkedjünk meg velük tehát kicsit közelebbről is. 

Miért érdemes életbiztosítást kötni?

Mindannyiunkban életében történhetnek olyan események, amikre nem számítunk. A váratlan balesetek és a rosszul kiszámított nyugdíjak megkeseríthetik az egész életünket. Ezeket sosem láthatjuk előre, legfeljebb esetleges tényezőkként érdemes számolni velük az életünkben. Éppen ezért sosem árt, ha rendelkezünk valamilyen életbiztosítással. Az életbiztosítás ugyanis nem csak arra jó, hogy akkor folyósítson ha baleset vagy elhalálozás történik, de a megtakarításokban is segít. Az életbiztosítás egy olyan megtakarítási forma, amely nem csak a szerződés lejártával hozhat számunkra plusz jövedelmet, de ha akarjuk a nyugdíjas éveinknek is tökéletes kiegészítője lehet a hozamával. Ugyanakkor baleset vagy elhalálozás esetén is biztosítva vagyunk általa. Persze mindez attól függ, hogy milyen csomagokat állítunk össze magunknak. Az előnye pedig pont ebben, a rugalmasságában keresendő. Rajtunk múlik, hogy a biztosítás szó szerint lefedi-e az egész életünket vagy annak épp csak egy szakaszát. 

Mit jelent pontosan az életbiztosítás? 

Az életbiztosítás kötésnek több előnye is van. Ráadásul ez a biztosítási forma igencsak sokrétű lehet, ahogyan már szó volt róla. Egy közös pont van azonban a különféle konstrukciókban: mindegyik folyósít elhalálozás – viszont más pontjaik teljesen eltérőek lehetnek. Ezek különféle csomagokba összeállítva elérhetőek. Melléjük pedig kiegészítő csomagokat is felvehetünk attól függően, hogy mik az elvárásaink, valamint melyik biztosítónál vagy banknál szeretnénk megkötni majd a biztosításainkat. Nézzük meg tehát az életbiztosítások különféle típusait.

Nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosításnak két típusa érhető el. Az egyik a hagyományos, alacsony kockázatú, fix hozammal rendelkező típus, míg a másik a befektetési egységekéhez kötött. Az utóbbi a kockázati besorolás függvényében kifejezetten magas hozamokat is adhat, viszont akár kevesebbet is a fix hozamúaknál bizonyos években – ez azonban hosszútávon megtérül. Mindkettőben az a közös, hogy legalább tíz éves fenntartással a nyugdíj előtakarékosság egyik legnépszerűbb és legújabb formájának számítanak. Az önkéntes magánnyugdíjpénztár és a nyugdíj előtakarékossági számla mellett ez a harmadik államilag 20 százalékos adójóváírással támogatott megtakarítási forma. 

Járadékbiztosítás

A befizetések után életjáradékot kapunk, amely maximum a halálunkig tarthat. Ebben az esetben az életjáradék folyósítása egy meghatározott időponttól kezdődik. Nem összekeverendő a nyugdíjjal, hiszen ebben az esetben az életjáradék nem a nyugdíjkorhatárhoz kötött. 

Temetési biztosítás

Elhalálozásunk esetén állja a temetés költségeit. Nem ugyanaz mint a kockázati életbiztosítás, amely pedig kifejezetten halál esetén fizet a megadott hozzátartózónak utánunk. 

Csoportos életbiztosítás

Ezt leginkább cégek kötik és a dolgozóik számára. Szintén többféle konstrukció létezik belőle, attól függően milyen szegmenshez tartozik az adott cég.

null

Vegyes / klasszikus / hagyományos életbiztosítás

Ezt a típusú életbiztosítást szokás a leggyakrabban választani, hiszen valószínűleg ezzel találkozik mindenki legtöbbször. Ez a biztosítási lehetőség egyaránt tartalmazza a kockázati életbiztosítást és a megtakarítás alapút is. Szerződéses összeget garantál, amit a futamidő végén fizet ki fixen. Az előnye, hogy tartalmazza a kockázati életbiztosítást, a hátránya viszont a fix hozamban keresendő. Fix hozam esetén ugyanis egy rendkívül alacsony kockázatú biztosítást kapunk, ami alacsony hozamot jelent a kifizetés végére. 

Befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítás

Habár jóval nagyobb hozamot ígér, mint a klasszikus, a kockázata is nagyobb. Ha idő előtt felmondjuk, akkor mindenképp fizetnünk kell – megeshet, hogy még plusz kamatadót is. Ezért ezt a típust csak azoknak érdemes választani, akik biztosan nem tervezik felmondani a biztosításukat, hiszen ha megteszik az veszteségnek számít.

Kockázati életbiztosítás

Halál esetén fizet a megjelölteknek. Ez a típusú életbiztosítás bármikor felmondható, sőt ha nem fizetjük mindenféle probléma nélkül megszűnik 30 nap elteltével. Emiatt rendkívül népszerű biztosítási formának számít, mivel később bármikor újra megköthető.

Kiknek ajánlott életbiztosítást kötni? 

Gyakorlatilag bárkinek, aki kicsit is szeretne a jelenével és a jövőjével törődni. Aki a nyugdíjas éveire kíván félretenni kizárólag, annak a nyugdíjbiztosítás lehet a legjobb megoldás. Viszont azok számára is van megoldás, akik megtakarítani szeretnének úgy, hogy ezalatt biztosítva vannak elhalálozás vagy baleset esetére. Ezért fiataloknak és időseknek is egyaránt akad bőven megfelelő alternatíva. Ha pedig már a fiatalokról van szó, számukra egyfajta megtakarítási formaként is ideális lehet egy kombinált életbiztosítás. Ez egyrészt időközben is fizethet a szerződés lejárta esetén, másrészt már idejekorán komoly hozamot ígérhet a nyugdíjas évekre. Ezen kívül az ilyen, fiataloknak ajánlott kombinált biztosítások rugalmasan fizethetőek – vagyis bármilyen anyagi helyzetben is legyünk, tudjuk majd vállalni a költségeket. Már pedig például egy pályakezdő fiatalnál esetében ez egyáltalán nem hátrány, hiszen eleinte valószínűleg nem a legmagasabb bérezést fogja kapni az adott területen – azonban ez idővel változhat. A biztosítás pedig alkalmazkodik az ilyen helyzetekhez. Ezen kívül számtalan kiegészítő védelemmel, akciókkal és kedvezménnyel kérhetőek a modern igényekre szabott konstrukciók – természetesen nem csak fiataloknak. Hogyan döntsünk? Melyik csomagot válasszunk? A kérdés nem egyszerű, főleg manapság. Ezért ha nem vagyunk biztosak a döntésünkben, akkor mindenképp érdemes egy független biztosítási oldal kalkulátorával felmérni a lehetőségeinket. A kalkulátor ilyenkor azt is kidobja, hogy mely biztosítónál találhatjuk meg a számunkra legjobb konstrukciót. Ha pedig ez sem elég, akkor érdemes egy független tanácsadót felkeresni, aki általában ingyenes tanácsadással segít a döntésünkben.

Címkék: reklám, biztosítás