Milyen időpontban fürödjön a baba?

Bár a kisbabák nem ismerik az órát, de nekik is fontos, hogy legyen egy megszokott napirend, aminek szerves része a fürdés is. Egy jól kialakított napi rutin biztonságot sugall, ezért törekedj arra, hogy a fürdés is mindig nagyjából azonos időben történjen. Persze fél-egy óra csúszás belefér, de lehetőleg ne legyen az, hogy egyik nap délelőtt, máskor pedig este kerül sor a pancsikolásra.

A legideálisabb egyébként a kora esti órákban, az éjszakai alvás előtt. Ekkor már többnyire az apukák is otthon vannak, így részt tudnak venni a mókában, másrészt a baba is úgy szokja meg, hogy az este egyet jelent a fürdéssel.

Milyen kellékekre lesz szükség a fürdetéshez?

A felszerelés beszerzését érdemes még a pici születése előtt lerendezni, de vajon mire lesz szükséged? Először is egy babakádra, a hozzá való állványra, vízhőmérőre, mosdatókendőre- vagy szivacsra, babafürdetőre, puha törölközőre.

null

Az újszülötteknél ennyi többnyire elég is, majd ha a baba már nagyobb lesz, akkor érdemes még beszerezni egy-két fürdőjátékot is, amivel elfoglalhatja magát pancsolás közben. Az említett fürdetési kellékeket megtalálod a Komforte.hu-n!

Hogyan fürdesd a kicsit?

Amíg a köldökcsonk le nem esik, addig a sebes részt nem szabad a vízben áztatni, így az első hetekben kevés vizet engedj a kádba, és úgy tartsd a babát, hogy a köldöke ne érjen a vízbe. A hátát és a fejét támaszd meg az egyik kezeddel, a másikkal pedig óvatosan locsolgasd a kis testét és gyengéden tisztítsd meg a bőrét tetőtől-talpig. A víz ideális hőmérséklete 35-36oC, a szobában pedig legyen legalább 24oC, hogy a kicsi ne fázzon.

Mivel a pici babák még nem piszkosak és a bőrük is nagyon érzékeny, ezért ne használj rá tusfürdőt, hanem kizárólag babafürdető készítményeket. Ezekből is érdemes olyat választani, ami vegyi anyagoktól mentes, bio vagy gyógynövényes összetevőkből áll. Az újszülött babáknál a fürdés ne tartson tovább pár percnél, de ha már nagyobb lesz és szívesen pancsol, akkor nyugodtan eltölthet egy kicsit több időt is a vízben.
Mire figyelj a fürdés után?

Amint a babát kiemelted a vízből, rögtön bugyoláld be egy száraz, puha törölközőbe, és dörzsölés nélkül, óvatosan itasd fel a bőréről a nedvességet. Légy alapos, különösen a hajlatokban, a nyakon, a lábujjak között, a fül mögött és a nemi szervek környékén, mert ha a bőre vizes marad, akkor bepállhat.

Érdemes már előre odakészíteni a pelenkát és a rugdalózót, mert így fürdés és törölközés után rögtön felöltöztetheted a kicsit. A pancsolás után pedig irány az ágyikó, hogy a kellemes fürdő után jöhessenek az édes álmok.

Címkék: fürdetés, baba, reklám