A cikk egyik célja, hogy ezeket a nem éppen pozitív következményeket sikerüljön proaktív módon elkerülni. Másrészt abban is segíteni szeretnénk, hogy rendelkezésre álljanak a megelőzés végett leginkább javasolt megoldások.

Természetesen bizonyos mértékű anyagi kárral mindenképp jár egy betörés

A kár tényleges mértéke és összege persze majdhogynem minden betörésnél eltérő. Valakinél akár a több millió forint értékben történő rablást is könnyebb elszenvedni a kedvező anyagi helyzet miatt, míg másnál a párszázezres rablás is a tönk szélére sodorhatja a költségvetést.

Viszont a betöréssel mindenképp járhat jó néhány kellemetlenség. Pláne akkor, ha a nemkívánatos rablók még rongálást is végeznek, aminek a hatásait mindenképp célszerű valahogy kezelni, illetve eltüntetni.

Furcsa módon a betörés rendszerint az áldozatokban kelt bűntudatot

null

Merthogy a betöréseknek az elszenvedők szempontjából nem éppen kellemes lélektani hatásai lehetnek. Sok esetben számolnak ugyanis be az érintettek bűntudatról, a saját felelősségük kérdőre vonásáról.

Vagyis az a gondolat marcangolja ilyenkor az áldozatokat, hogy talán tehettek volna többet is a nemkívánatos betörés proaktív elhárítása végett. Talán egy, a CRITERION Távfelügyeletnél is elérhető riasztórendszerrel vagy távfelügyeleti szolgáltatással megelőzhető lett volna a baj.

A helyzet az, hogy ezen a nem éppen kellemes érzelmi vívódáson és önmarcangoláson nem éppen könnyű dolog túljutni. Ráadásul lélektani szempontból van ennél még kellemetlenebb is, ami egyértelműen a félelemmel van szoros összefüggésben.

A betörés negatív hatása akár elhúzódó szorongás vagy álmatlanság is lehet

Különösen azoknál, akik személyesen is jelen voltak a betörésnél, negatív kimenetelnél még kénytelenek is voltak tétlenül végignézni azt. Ezek a történetek az esetek egy jelentős hányadában kész traumát okoznak az érintettekben.

Vagyis rendszerint növekvő félelemérzetre, szorongásra, illetve álmatlanságra lehet számítani a nemkívánatos betörések után áldozatként. Nyilván adja magát a kérdés, hogy milyen lehetséges módok kínálkoznak a megoldásra?

A legjobb és leginkább célravezető eljárás természetesen az, hogyha szakemberhez fordulunk, akivel sikerül mélyebben átbeszélni a negatív érzelmeket és félelmeket. Az előremutató és megelőzésre fókuszáló megoldás pedig az lehet, hogyha korszerű riasztórendszerrel, illetve távfelügyeleti szolgáltatással igyekszünk megelőzni a nemkívánatos betörések bekövetkeztét.

Címkék: távfelügyelet, betörés, reklám