A babakocsi-választásnak nincs megkérdőjelezhetetlen alapigazsága, hiszen az életstílusunk alapvetően meghatározza, melyik típus felel meg számunkra. Kezdjük a legelején!

A kismamák rémálma a súlyos babakocsi

Kerekeken gurul, mit számít a súlya? - tehetnénk fel a kérdést, de valójában a súly nagyon is fontos szempont. A babakocsit rengetegszer meg kell majd emelnünk; be kell tennünk a csomagtartóba, fel kell vinni a buszra, cipelni kell lépcsőkön … Persze a babakocsiban ott csücsül majd a cseperedő gyermekünk, a tárolórekeszben pelenkázó táska, cumi, ruházat… És már 15-20 kilogrammnál tartunk, vagy inkább annál is többnél…

Az általános javaslat tehát az lehetne, hogy igyekezzünk minél könnyebb babakocsit választanunk, de nem szabad megfeledkeznünk a stabilitásról sem. A „könnyűszerkezetes” babakocsik sok esetben nem felelnek meg ennek az elvárásnak, érdemes tehát a könnyebb, de masszív kialakítással rendelkező termékek között válogatni.

Kilegyen a négy kereke?

A legtöbb babakocsi négy kerékkel rendelkezik, de napjainkban ismét dívnak a háromkerekű változatok is. A stabilitás egyértelműen a négy kerék mellett szól, minőségi kivitel esetén azonban a háromkerekűek is tökéletes szolgálatot tehetnek.

Mindkét változat esetén találkozunk bolygókerekekkel. A 360 fokban elforgatható kerekek könnyed manőverezést tesznek lehetővé a szupermarketek polcai között, de hepehupás felületen rendkívül megnehezítik az irányítást. Ha macskaköves, egyenetlen talajon kell közlekednünk, mindenképpen kerüljük a bolygókerekekkel szerelt kocsikat, vagy válasszunk olyat, aminek a kerekei fixek vagy igény szerint fixálhatók.

A kerekek méretére is figyelmet kell fordítanunk. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a kisebb elülső kerekek segítik a manőverezést, a nagyobbak viszont hatékonyabbak az útviszonyok egyenetlenségéből adódó rázkódás csillapításában.

Mindezek mellett a kerekek anyagát is érdemes szemügyre venni. Kétféle megoldással találkozunk; tömör műanyag és felfújható gumikkal. Tény, hogy a tömör műanyagból készült változatok nem lyukadnak ki, nem kell őket javítanunk, viszont kevésbé alkalmasak a rázkódás csillapítására. Ha gyakran rossz minőségű járdán kell közlekednünk, felfújható gumikkal rendelkező babakocsit érdemes választanunk.

Legyen dönthető!

A rögzített hátfallal rendelkező babakocsikban a csöppség csakis egyetlen pozícióban tud ülni, ami cseppet sem kényelmes számára. Velük ellentétben a több állásban rögzíthető háttámlák alkalmasak arra, hogy maximálisan szolgálják a baba kényelmét.

Érdemes szem előtt tartani, hogy a csöppségek 6-8 hónapos korukig csakis fekve utaznak. Ha nem szeretnénk néhány hónap után új babakocsit vásárolni, válasszunk dönthető támlás kivitelt!

Sőt, egyes kocsik esetében nem csupán a háttámla állítható, hanem az ülés is elforgatható. Az ilyen megoldásnak köszönhetően a csöppség akár menetiránnyal szemben és háttal is utazhat. Amikor a baba még pici, a kismama megfordíthatja a mózeskosarat, így menet közben is rálát a picúrra, ő pedig érezheti az édesanyja közelségét. Amikor cseperedni kezd, már szabadon nézelődhet és élvezheti a látványt.

Tolókar vagy fogantyú legyen?

Aligha ez lesz a legfontosabb szempont a tökéletes babakocsi kiválasztása során, de mégis érdemes elmondani, hogy a tolókaros változatok kényelmesebben irányíthatók, különösen egykézzel… A választást mégis az összecsukhatóság szükségessége határozza meg; ha teljesen összecsukható esernyős babakocsit választunk, be kell érnünk a fogantyús megoldásokkal.

Fontosabb, hogy a tolókar vagy a fogantyú megfelelő magasságban helyezkedjen el. Érdemes olyan kocsit választani, ami állítható magasságú karral rendelkezik, így könnyedén a saját testmagasságunkhoz igazíthatjuk.

Biztonság mindenekelőtt

Noha ritkán esik szó róla, a babakocsik is rendelkeznek fékkel, pontosabban fogalmazva egy rögzítőfékkel, ami hasonló szerepet tölt be, mint a gépkocsiknál a kézifék. A használatával megelőzhetjük, hogy a babakocsi a padkán legurulva felboruljon, netalán kiguruljon az úttestre.

Címkék: emag, babakocsi, szülő, kismama, biztonság, gyermek, reklám