A köztudatban FiveFingers néven ismert cipő elég nagy újdonságnak számít. Elődje, a minimalista cipő, talán kellőképpen felkészítette lábunkat az időutazásra, hiszen az ötujjas cipő használata azt az érzést juttatja eszünkbe, amikor gyermekként mezítláb rohangáltunk az aszfalton vagy a homokban. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ez az új őrület csupán múló divat, vagy a sportcipők eljutottak egy újabb állomásra. Nem tagadhatjuk, hogy a cipő már nem csak a sportolók körében hódít, viselése egyre nagyobb divatnak örvend a kirándulások alkalmával, a sétáknál és a konditeremben is.

A Cipőninja szerint is egy teljesen egészséges viseletről van szó, akár futócipőként, akár egyszerű sétacipőként használjuk. Kétség kívül ez a cipő a test természetes biomechanikájára épül, amely által erősödik a vádli, a lábizom, eredményeképpen pedig megváltozik a járásmód és javul a testtartás is. A hagyományos cipők szorításából kiszabadul a láb és a boka, amelyek így sokkal szabadabban mozoghatnak. A szivacsos belső elhagyásával, a talpak vékonyságával a lábban lévő idegekhez több információ jut el arról, hogy milyen talajon is mozgunk, ezáltal pedig az egyensúlyozásunk pontosabbá válik, mozgásunkon pedig gyorsíthatunk. A sarokrész nincs megemelve, így a testsúly az egész lábra helyeződik rá, így pedig kiegyenesedik a gerincünk.

A mezítlábas futócipő lényege, hogy tulajdonképpen ugyanolyan érzést biztosít a lábnak, mintha tényleg mezítláb lennénk, ugyanakkor a gumitalp sokkal nagyobb biztonságot jelent a talpunknak, mintha teljesen cipő nélkül futnánk. A gumitalp rugalmas, védi a lábat, jobban mint a bőr. A cipőt felvéve sokkal nagyobb nyugalmat érezhetünk, mint lábbeli nélkül. Egyébként nem a legegyszerűbb a cipő felvétele! Először szét kell nyitni a lábujjas részeket, beledugni a helyére a nagylábujjat, majd sorban a többit. Léteznek olyan lábujjas futócipők is, amelyeknél már csak négy ujj van: a két kis-lábujj egy helyre kerül.

A legismertebb mezítlábas cipő a FiveFingers, aminek talpa csupán két milliméter vastagságú. A Vibram neves olasz cég fejlesztette ki, akiknek nevéhez a csúcsminőségű túracipő-talpak párosulnak. 2006-ban mutatták be a terméket, akkor a vizes sportokhoz ajánlották, ám a mezítláb futók köreiben aratott a legnagyobb sikert. Azóta természetesen már számos más terméket dobtak a piacra, a cipő fejlődése pedig megállíthatatlan – írja a cipo.ninja.

A cipők fejlesztői és kutatói antropológusokra és kutatókra hivatkozva mondják, hogy sokszor a rossz minőségű cipők gyengítik és teszik tönkre lábunkat, ízületeinket, okozzák a térdsérüléseket. Sokan a busmanokkal és a mezítláb járó törzsekkel példáznak, akik egész életüket mezítláb élik le, és semmi ilyen problémájuk nincs. Természetesen azért ne felejtsük el az ellenpéldát, ezek a népek sosem viseltek cipőt, míg a nyugati népeknél, akik cipőben nőnek fel, nem fejlődhettek ki teljesen azok az izmok, amelyek lehetővé teszik a teljes mezítlábas életet.

A mezítlábas futás biztosan egészséges, ám ügyelnünk kell arra, hogy ne rögtön terheljük le vele lábunkat. Fontos a lassú hozzászoktatás, hogy elkerüljük a sérüléseket. Kezdetben negyedórás sétákkal, majd annak növelésével tudjuk folyamatosan szoktatni lábunkat a mezítlábas futáshoz, ezzel pedig növeljük állóképességünket. A kezdőknek jó tipp, hogy elsőként puha felületen próbálják ki a cipőt, például futópályán vagy füvön, és csak sokkal később térjenek át az aszfaltra.

Címkék: cipőninja, futócipő, futás, reklám