Cannes

„Nagyon megtisztelő számunkra ez a díj. A filmkritikusok véleménye nagy mértékben meghatározhatja a leendő közönség ízlését. A mi filmünk egy magyarul beszélő, erősen szerzői film, ezért szüksége van az ilyen elismerésekre, hogy könnyebben eljuthasson a nézőkhöz" - köszönte meg üzenetében a fiatal magyar rendező a cannes-i díjat - tudatta cikkében az Index. A nemzetközi filmkritikusokból álló zsűri szerint a Pál Adrienn volt a legjobb az "Un certain regard"-válogatásban. Ez a cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb szekciója, a filmnyelvet megújító alternatív alkotásokat válogatják be ide - írja a lap. A filmet a KMH Film gyártotta és a producere Pusztai Ferenc.

Pál Adrienn


A Pál Adrienn című film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. A főhős az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik.

Címkék: Pál Adrienn, Kocsis Ágnes, Cannes 2010, film, díj, kultúra