- Hírműsor után egy egészen más műfaj. 2011. október 4-étől a „DTK Show” című talkshow műsorvezetője lettél. Honnan a rejtett tartalék?
- Nem volt rejtett tartalék. Csak legfeljebb a nézők nagy része nem ismerte ezt az oldalamat. Ezért nyilván sokaknak szokatlan is volt az elején, és meglepetést is okoztam – nekem magamnak is meg kellett szoknom az új szerepet. De azért most már eltelt jó félév a kezdet óta. Szerencsére azt mutatják az adatok, hogy a nézők elfogadtak, megszerettek, ebben az új szerepben is. Számomra az volt a legnagyobb kihívás ebben, hogy azt az embert, aki én vagyok, illetve azokat a tulajdonságaimat, amelyeket eddig nem ismertek a nézők, - mert a híradó egy meglehetősen szabályozott műfaj -, merjem szabadon engedni. Ez egy folyamat, és egy nagyon izgalmas utazás.
- Amit mondasz, abból az érződik, hogy te ezt most nagyon élvezed.
- Amit különösen élvezek benne, hogy újra interjúkat készíthetek. Egy talkshow akkor működik jól, ha a műsorvezető önazonos benne. Én nem vagyok humorista, újságírói hátterem van, onnan léptem be a showbiznisz világba. Én nem is akarom meghazudtolni magam. Engem tényleg érdekel az, aki leül velem szemben. Tényleg olyan embereket hívok, akikkel szeretnék beszélgetni, akikre kíváncsi vagyok, és ez a kíváncsiság tartja össze úgymond a műsort. Nagyon élvezem azt is, hogy olyan emberekkel ülök le, akinek a legtöbbjétől én is tanulok. Garas Dezsőtől például példamutató emberi tartást, Haumann Pétertől azt, hogy szabad sírni, nem kell a könnyeinket szégyellni. Badár Sándortól pedig, hogy nem szakad rám a stúdió, ha teli szájjal nevetek.
/Fotó: Zih Zsolt, MTVA/
- Hatalmas média életút van mögötted. A családra mennyi idő jut?
- Az, hogy eljöttem a híradóból, az részben egy családi döntés is volt, személyes okból. A lányom 6 éves, most megy iskolába. Ha az ember komolyan gondolja, amit ebben a szakmában csinál, és szerkesztőként is részt vesz a munkában, ahogy én teszem, akkor a napi híradózás nem egy családbarát munka. Nehéz volt megélni, hogy nem voltam vele, amikor hazajött az óvodából és elmesélte, mi történt vele aznap, amikor megosztotta a gondjait, a kérdéseit. Mérlegelnem kellett, hogy feladom-e ezeket az értékes órákat azért, amit szakmailag kapok bent, és döntöttem: váltok. A mostani műsorom készítésével az időbeosztásom sokkal barátságosabb. Gyakorlatilag akkor dolgozom, amikor Lola óvodában van – kivéve persze a felvételi napokat.
- Mit csinálsz, amikor éppen nem dolgozol, és Lola sincs a közeledben?
- Nagyon normális életet élek. Egy 30-as nő vagyok, aki próbál a család és munka között egyensúlyt teremteni. Magamra nem jut sok időm, de én úgy állok hozzá ehhez, hogy amit a családommal töltök, az is magamra fordított idő. Persze, mint minden dolgozó anyuka, én is azonnal magamtól veszek el egy órát, ha időszűkébe kerülök. Amikor mégis ráérek lazítani, akkor találkozom a barátnőimmel, elmegyek ebédelni velük, vagy főzök nekik valamit. Esetleg elmegyek színházba, moziba, kirándulni, kiviszem a kutyát az erdőbe. És nagyon fontos nekem a sport, amire hetente két-háromszor szakítok időt.
- Sokat írtál Loláról, ám még mindig nem mutattátok meg a kislányt a nagyközönségnek.
- Lola egy óvodás gyerek, aki a 6 évesek átlagos életét éli, és nagyon örül, hogy nem kell fotózásokra járnia. Neki nem a fotó vagy tévéstúdió a természetes közege, hanem a gyerekszoba, a játszótér, az óvoda. Ráadásul most már látszik, hogy ebből a szempontból inkább szégyenlős, mint az apukája, nem pedig szereplős, mint az anyukája. Majd ha nagyobb lesz, és beszélgetünk róla, és ő szeretné akkor, és képes felfogni, hogy ennek milyen következményei vannak, akkor talán.
- Írsz még? Vannak új ötletek a levegőben?
- Ötleteim vannak. Nagyon szeretnék írni anyuról, aki sajnos fiatalon meghalt. Az elmúlt fél évem a tévéműsorról szólt, így erre nem nagyon jutott időm. Az édesanyám által inspirált történetre sokat gondolok, már nagyon kikívánkozik belőlem. Anyaggyűjtési stádiumban van a dolog, még a történet címét sem tudom. Mivel nagyon személyes ez a történet, egy nagy-nagy levegőt kell vennem, hogy végre el tudjam kezdeni.
- Közösségi portálon, konkrétan a Facebookon is beszélgetsz emberekkel? Ezt fontosnak érzed?
- Nagyon fontos. Az egész szerkesztőség és én magam is aktívan dolgozunk azon, hogy az online közösséget is építsük, az első pillanattól kezdve. Több ezer követőnk van. Ez a munka végsősoron a nézőkről szól. A közösségi portálon azonnali visszajelzésekre és igazi párbeszédre van lehetőség velük, és ezt ki is használjuk. Úgy dolgozunk, hogy amikor készül egy show, készítünk olyan exkluzív tartalmakat a stúdióban és a kulisszák mögött, amelyek kifejezetten ennek az online közösségnek szólnak.
- Kaposvár mit jelent az életedben? Mennyire gyakran tudsz visszatérni szülőhelyedre?
- Sajnos nem elég gyakran. Legszívesebben minden hétvégén jönnék. Édesapám Kaposvár mellett Sántoson lakik. Igazából kikapcsolódni ott tudok. Nézni az erdőt, nem csinálni semmit. A szívem csak idehúz. Itt él az édesapám itt voltam gyerek, az itt fontos értékeket vittem magammal. A kollégáim is sokat húznak, hogy minden második műsorban megemlítem Kaposvárt. De én azt mondom, soha nem szabad elfelejteni az embernek, hogy honnan jött, és hol vannak a gyökerei.
/Fotó: Zih Zsolt, MTVA/
D. Tóth Krisztáról:
(Kaposvár, 1975. február 1. – ) újságíró, a közszolgálati televízió munkatársa. 2011. október 4-étől a DTK - D. Tóth Kriszta Show című talkshow műsorvezetője. Testvére D. Tóth András műsorvezető, nagynénje Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas színművésznő.
Tanulmányai:
1989-1993 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt, majd 1993-1999 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, elvégezte a média szakot, angol nyelv és irodalomból Master of Arts diplomát szerzett. 1996 márciusától augusztusáig részt vett a Washington Internship programon a University of Missouri School szervezésében.
Munkái:
1995 szeptemberétől 1996 márciusáig újságíró és kutató volt a The Budapest Sunnál. 1996. márciusától augusztusig újságíró gyakornok volt az Instant News Servicenél, Washingtonban. 1996 szeptemberétől 1 évig újságíró volt a Budapest Business Journalnél. 1997 októberétől 1999 júniusáig szerkesztő-riporter volt a TV3 Televízió híradójánál, a Hír3-nál.1999 júniusától 3 évig szerkesztő-riporter-műsorvezető volt az RTL Klubnál, (Akták, Híradó). 2002 októberétől másfél évig szerkesztő-műsorvezető volt a Magyar Televíziónál. 2004 júniusától 2007 márciusáig a köztévé brüsszeli tudósítója és irodavezetője. 2007 márciusában tér haza Brüsszelből, ekkortól újra a Magyar Televízió Híradójának vezető arca, a Panoráma című külpolitikai magazin műsorvezetője. 2006 és 2011 között a Nők Lapja című hetilap publicistája.
2011 márciusától elköszönt a napi híradózástól, de maradt a Magyar Televízió munkatársa. Októberben saját műsora indult DTK - D. Tóth Kriszta Show címmel.
Díjai:
2003: Beau Monde díj (családi kategória, testvérével D. Tóth Andrással)
2007: Cosmo Nagydíj (Legjobb író, újságíró)
2009: Az év médiaszemélyisége (Első alkalommal kapta nő)
Beszélt idegen nyelvek: angol (felsőfok), német (középfok), francia (alapfok)
Könyvei: Lolával az élet, Lolamesék, Nagylánykönyv, Bátorkönyv (társszerző, szerkesztő)
Hét éve a Magyar Speciális Olimpia Szövetség önkéntese, 2010 óta a mozgalom hivatalos jószolgálati nagykövete
Nevében a „D” gyermekkori becenevéből származik, mert amikor képernyőre került, már volt egy Tóth Krisztina nevű költőnő.
Forrás: Wikipédia
Címkék: soha nem felejtheti el, D. Tóth Kriszta, show, Sántos, Kaposvár, kis szines