Erről Csizmarik Eszter pályázati referens tájékoztatta az MTI-t szerdán.Elmondta, hogy az önkormányzat 83 millió forintot nyert uniós pályázaton, a beruházás összköltsége pedig közel százmillió forint. Hozzátette: a Badacsony-hegyen lévő Kisfaludy-kilátó felújításának előkészítése több mint három éve kezdődött, egyeztetni kellett a terület tulajdonosával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, az erdő kezelőjével, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal is. Most a vándorsólymok költési ideje miatt nem kezdődhetett el a kivitelezés, de ennek lezárulásával a nemzeti park hozzájárult a helikopteres munka elkezdéséhez.

Badacsonyi kilátó


A régi, hatvanas években épült, igen leromlott állapotban lévő kilátót már elbontották, az alapozás után helikopterrel szállítják a 437 méter magas hegytetőre az új kilátó darabjait, amelyeket ott helyben szerelnek majd össze. A hat emelet magas, fenyő- és acélszerkezetű torony minden szintjén pihenőt alakítanak ki, a forgástestformájú építmény tetején a Balatontól a Tanúhegyekig terjedő páratlan körpanoráma tárul majd a látogató elé - mondta a pályázati referens.

A kilátóhoz vezető három turistaútvonalat is felújítják, megújulnak a tűzrakóhelyek, asztalok, padok, és - a látnivalók megjelölésével - információs táblákkal tájékoztatják a túrázókat az ország egyik legszebb tájának jellegzetes látnivalóiról.

(Forrás: MTI)

Címkék: vándorsólyom, badacsony, Kisfaludy, kis színes, kilátó, kis szines