A flotta június 21-én indult Komáromból és alig több, mint egy hét alatt tette meg a Siófokig tartó, közel 400 km-es távot. Ezzel történelmi léptékű műszaki fejlesztés valósulhatott meg, ugyanis a rendszerváltás óta először érkeztek új kompok és katamaránok a Balatonra. Ráadásul a kompok, minden eddiginél több utast és járművet tudnak majd szállítani. 

A hajókat indulás előtt visszabontották, így első lépésként immár a BAHART siófoki telephelyén visszahelyezik az úgynevezett felépítményeiket. Az új katamaránok Balaton és Tomaj egyenként 350 utas és 35 kerékpár szállítására lesznek alkalmasak, míg a kompok külön-külön is a jelenlegi kapacitásnál 20%-kal több, azaz 24 gépjárművel, 30 kerékpárral és 120 utassal közlekedhetnek majd.

Ezzel a turizmus mellett a helyi vízi tömegközlekedésben is fontos szerepet játszhatnak, valamint hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy csökkenjen a Balaton körül a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás. A Közép-Európában egyedülálló, legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelő motorokkal készült hajók az összeszerelést és az üzembe helyezést követően kaphatják majd meg a hatósági engedélyeket.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A fejlesztés történelmi léptékű, hiszen a BAHART 1978-81 között szerezte be a jelenleg is használt 3 katamaránját, de a kompok átlagos életkora is 50-60 év közé tehető.

"40 éve nem történt ilyen mértékű korszerűsítés a balatoni hajózásban. Azonban nemcsak a hajók beszerzése, hanem a szállításukat végző flotta teljesítménye is egyedülálló a balatoni hajózás történetében. Még soha nem került sor ekkora flotta, ennyire komplex logisztikai útvonalon való közlekedésére a Dunán, majd a Sió csatornán át a Balatonra. A BAHART, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a hajógyár, valamint a szállításban közreműködő további partnervállalatok munkatársainak felkészültségének köszönhetően a flotta akadálymentesen teljesítette a 400 km-es útvonalat" - emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a hajók érkezése kapcsán.

Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot.

Címkék: Zsilip, flotta, katamarán, komp, közlekedés, hajó, gazdaság, Balaton