Somogyban a tavalyi évben csökkent a munkabalesetek száma. 2011-ben 471 munkabaleset történt, melyből 3 halálos kimenetelű volt. 2010-ben ez a szám 577 volt, melyből 6 halálos baleset történt a megyében. A megyében 7 súlyos és 8 csonkolásos baleset történt tavaly.

2011-ben mintegy 13 százalékkal csökkent a munkabalesetek száma. 2010-ben 19.948 munkavállalót ért baleset, tavaly 17.295-öt. A munkabalesetek száma Hajdú megyében csökkent a legnagyobb mértékben; 33 százalékkal, majd Komárom megyében 28 százalékkal és Csongrád megyében 24 százalékkal.

Szolnok és Tolna megyében egyáltalán nem történt halálos munkabaleset, Somogy megyében pedig 6-ról 3-ra mérséklődött a számuk.

A nemzetgazdasági ágakat összevetve egyedül a biztonsági, vagyonvédelmi tevékenységek körében tapasztalható kismértékű növekedés a munkabalesetek számában. Szembetűnően mérséklődött viszont a balesetek száma a feldolgozóiparban (483) szállítás, raktározás, posta, távközlés (397) és igazgatás, oktatás (386) szektorokban.

A legveszélyeztetettebb ágazat munkabaleseti szempontból továbbra is a gépipar, ezt követi a feldolgozóipar, majd a kereskedelem, szállítás, raktározás; ez tulajdonképpen megfelel az egy évvel korábbi állapotnak.

A gépipar és a mezőgazdaság kivételével minden ágazatban csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma. A mezőgazdaság a legtöbb halálos áldozatot követelő nemzetgazdasági ágazattá vált az építőipart követően. A baleseti számok változásaihoz nagyban hozzájárult az építőipar esetében az ágazatra jellemző visszaesés, a szállítás területén pedig nem hagyhatóak figyelmen kívül a közúti közlekedés szabályainak illetve az ellenőrzések szigorításának a hatásai sem - hívja fel a figyelmet az NMH a közleményben.

Az egyes alapismeretek, a biztonságtudat és felelősségtudat hiányával, valamint a többszintű alvállalkozói rendszerek gazdasági kiszolgáltatottságával függ össze, hogy a halálos munkabalesetek több mint egyharmada mikrovállalkozásoknál történik - olvasható a közleményben.

Az NMH adatai szerint a legtöbb foglalkozási megbetegedés 2011-ben Baranya megyében fordult elő (80 eset), megelőzve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét (52 eset) és a fővárost (25 eset). 2011-ben Békés és Zala megyéből nem regisztráltak a felügyelőségek foglalkozási megbetegedést.

A regisztrált foglalkozási megbetegedések között - kórformák szerinti előfordulásukat tekintve - az előző évtől eltérően az első helyen a fertőző megbetegedések állnak, második helyre kerültek a légzőrendszeri betegségek, ezeket követik a bőrbetegségek és a zaj okozta halláskárosodások.

A legtöbb, 3256 munkabaleset a fővárosban történt 2011-ben. A balesetek elszenvedői a legtöbb esetben férfiak voltak, az összes esetből 11 182-en sérültek meg, a 80 halálos kimenetelű esetből 76-ban férfi volt az áldozat. Korcsoportok szerint a legtöbb, összesen 4680 baleset a 35-44 év közötti dolgozókkal történt.

Az összesítés szerint a munkavédelmi felügyelők tavaly 1,6 millió forint szabálysértési, 156 ezer forint helyszíni, 3,9 millió forint eljárási és 34,2 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki - derül ki az NMH tájékoztatásából.

Címkék: munkahely, csökkenés, halálos, Somogy, baleset, gazdaság