Címke találatok a hírekben
ksh címkére összesen 123 db hír találat:
-
Gazdaság
0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés júniusban
Az előző havinál viszont 1,2 százalékkal nagyobb volt a kibocsátás volumene - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
-
Gazdaság
55 ezerrel többen dolgoznak
Az év második negyedévében 55 ezer fővel több volt a foglalkoztatottak létszáma, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
-
Gazdaság
Negyedmillióan külföldön
Több mint negyedmillió magyar dolgozik külföldön. A KSH legfrissebb felmérése szerint ebből mintegy 250 ezer fő legalább 6 hónapja él és dolgozik külföldön, ami a teljes munkaképes korú népesség 4,4 százaléka.
-
Kis szines
Nem éri el a létminimumot a minimálbér
Tavaly havonta 85 960 forint volt a létminimum Magyarországon egy egyszemélyes háztartásban. Az egy évvel korábbihoz képest 2,4 százalékkal nőtt.
-
Egészségügyi anyagok
Kevesebben születtek, de csökkent a halálozások száma is
Mérséklődött a természetes népességfogyás üteme az első negyedévben.
-
Gazdaság
Heves után Somogyban nőtt a legjobban egy év alatt a bruttó átlagkereset
Bruttó 182 065 forintot vihetett haza egy átlag somogyi munkavállaló az első negyedévben - derül ki a KSH legfrissebb felméréséből.
-
Gazdaság
Nőtt a vásárlási kedv
Egy év után újra nőtt a fogyasztás Magyarországon.
-
Gazdaság
Magyarország: már nem vagyunk 10 millióan
A természetes fogyás mértéke Békés, Somogy és Zala megyében a legnagyobb, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében a legkisebb. Somogy továbbá kiérdemelte a leglevegősebb (legritkábban lakott) megye címet is.
-
Gazdaság
Statisztika-kereset Átlagkereset: bruttó 223.800 forint
Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 2,5 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH csütörtökön.
-
Kis szines
Felmérik Digitális átállás a rászorulóknál is
Minden rászoruló háztartás digitális televíziózásra való átállását támogatni fogja az állam. Előbb azonban felméri a háztartásokat a somogyi KSH.
-
Gazdaság
Az egészségügyben a legkevesebb Somogy elmaradt az országos bruttó átlagkeresetektől
Országos átlagban bruttó 223 ezer forintot keresett tavaly az, aki teljes munkaidőben, alkalmazottként dolgozott. Somogyban ez lényegesen kevesebb.
-
Kis szines
Toplista Legnépszerűbb városok: Siófok továbbra is a top 10-ben
Elkészítette a Központi Statisztikai Hivatal 2012-re vonatkozóan a legnépszerűbb magyar városok előzetes listáját. A végleges vendégéjszakák összesítése szerint Siófok előrébb lépett a sorban.
-
Gazdaság
Negatív mutató Kettészakadt az ország: egyre több a szegény gyerek
Hatalmas különbségek vannak az ország északi és déli, valamint a keleti és nyugati részei között. A statisztikai hivatal friss felméréséből kiderült, a Dunántúlon Somogy az egyik olyan megye, ahol a legtöbb szegény gyermek él.
-
Gazdaság
Foglalkoztatottság Több mint 6 ezer fővel dolgoznak többen Somogyban, mint egy évvel ezelőtt
2012. augusztus–októberben 3 millió 935 ezer fő volt országosan a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult.
-
Gazdaság
Élénkülést mutat az építőipar
A statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből kiderül: 6,8 százalékkal emelkedett az építőipari termelés szeptemberben, az előző év hasonló időszakához képest.
-
Gazdaság
KSH 220 500 forint volt a bruttó átlagkereset az első félévben
Január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.