Január-áprilisban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 700 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 237 900, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 213 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 300 forint volt.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,2 százalékkal nőttek, a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 3,6 százalék volt az emelkedés.

A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete 4,7 százalékkal, 205 700 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak 491 500 forinttal, ezt 440 100 forinttal az információ és kommunikáció, valamint 382 700 forinttal az energiaipar követte. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás - 145 500 forint -, a humán-egészségügyi, szociális ellátás - 157 900 forint -, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat - 162 800 forint - ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában 2013. január-áprilisban a dolgozók egy része átlagosan 10 770 forint  -  adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 960 forint juttatást kaptak ezen a címen.

A rendszeres -  prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset 2013. január-áprilisban átlagosan 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Ezen belül a versenyszférában dolgozók rendszeres keresete, illetve a költségvetési intézményeknél a nem közfoglalkoztatás keretében alkalmazottak alapilletménye a nemzetgazdaság átlagával megegyező mértékben nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 148 500 volt, 4,7 százalékkal magasabb az előző évinél, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 300, a szellemi foglalkozásúaké 195 200 forint volt. A versenyszférában a nettó keresetek 4,7, a közszférában 4,5, a nonprofit szervezeteknél 5,7 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 239 100 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,9 százalékkal volt magasabb a 2012. január-áprilisinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

Alább pedig a teljes lista:

Területi egység2012.2013.
I. negyedévI. félévI–III. negyedévI–IV. negyedévI. negyedév
$Havi bruttó átlagkereset, Ft/fő




Budapest276 434280 539279 279284 023282 861
Pest201 962203 606202 394204 633207 868
Közép-Magyarország261 066264 607263 402267 652267 520
Fejér206 579210 294209 119212 994213 472
Komárom-Esztergom210 650212 707212 861216 211219 043
Veszprém181 505182 791182 736186 017191 066
Közép-Dunántúl200 551203 018202 557206 101208 630
Győr-Moson-Sopron215 445224 636220 412224 330219 686
Vas185 296187 505187 557190 843192 479
Zala169 458169 897170 766173 275174 367
Nyugat-Dunántúl196 347201 516199 676203 137202 005
Baranya185 607183 192182 741184 500194 604
Somogy172 837173 981174 309177 125182 065
Tolna189 380194 938195 028199 328192 584
Dél-Dunántúl181 779182 476182 423185 158189 566
Dunántúl194 037196 875196 034199 323201 216
Borsod-Abaúj-Zemplén174 770174 760174 538176 371181 608
Heves196 120197 622198 881202 495206 947
Nógrád169 985167 548167 905169 665171 865
Észak-Magyarország179 744179 751179 981182 246186 960
Hajdú-Bihar187 351183 568182 648184 696190 723
Jász-Nagykun-Szolnok174 602172 509172 418174 122180 563
Szabolcs-Szatmár-Bereg165 485161 339160 511162 372170 103
Észak-Alföld176 414172 867172 184174 065180 990
Bács-Kiskun173 820174 877175 302178 515180 016
Békés160 969159 879160 103161 853167 879
Csongrád182 229183 671182 884184 500190 550
Dél-Alföld173 445174 031173 974176 266180 611
Alföld és Észak176 365175 248175 033177 163182 571

Címkék: táblázat, bruttó, kereset, átlag, ksh, gazdaság, somogy