Címke találatok a hírekben
kultura címkére összesen 7957 db hír találat:
-
Kultúra
Egyeztettek Mind a négy kar változatlanul működne tovább a Kaposvári Egyetemen - a campus vezetése szerint
Sem a jelenleg már folyó képzésekben, sem a szeptemberre meghirdetett új szakokban nem történik változás - közölte az egyetem vezetése a Kaposponttal, az államtitkári egyeztetés után. Prof. Szávai Ferenc rektor szerint az egyetem a képzések folyamatosságát garantálja, az új hallgatókat pedig folyamatosan fogadja, és várja.
-
Kultúra
Kiállításmegnyitó a Vaszaryban
Több 10 ezer fotót készített az elmúlt fél évszázadban Diseri József.Így láttam Kaposvárt című fotóalbumának bemutatóját ma tartották a Vaszary Képtárban.
-
Kultúra
Felsőoktatás Nem zárnak be egyetemeket - jelentette ki az államtitkár
Keddi sajtótájékoztatóján az oktatásért felelős államtitkár határozottan cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint egyes egyetemeket - így a kaposvárit is - bezárnának. Ugyanakkor kijelentette, hogy az elaprózódott magyar felsőoktatás racionalizálására mindenképpen szükség van.
-
Kultúra
Hova tűnt.. „Valahol elveszett” – napokon belül debütál Király L. Norbi első klipje
Az első saját dalt már hallhattuk a kaposvári sztártól, Norbitól. A klip azonban –úgy tűnik- nehezen jut hivatalosan napvilágra. Egyszer már felkerült az internetre, aztán gyorsan le is kapták onnan. A KaposPont úgy tudja: már csak egy-két napot kell várni rá.
-
Kultúra
Erdei iskola Madárlátta suli
Van egy iskola távol a világtól, az erdő mélyén. Mesésen szép, de valódi. Sőt igazán 21. századi. Ma, a Madarak és fák napján adták át a megszépült sziágyi erdei iskolát. Háromszáz gyerek már birtokba is vette. Rengeteg program várt rájuk: természetfelfedező túrák, vetélkedők
-
Kultúra
Már a huszadik Katonazenekarok jubileumi fesztiválja Kaposváron
E hétvégén, péntektől vasárnapig ismét katonazenekarok koncerteznek a somogyi megyeszékhelyen. Idén a házigazda kaposváriak mellett Székesfehérvárról és Tatáról érkeznek együttesek, de lesznek külföldi vendégek is.
-
Kultúra
Kitüntetés Elismerés a katonatemetők gondozásáért
Az Orosz Honvédelmi Minisztérium kitüntetését vehette át a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója, Puskás Béla, Budapesten. Az orosz katonasírok és temetők gondozásáért kapta az elismerést.
-
Kultúra
Kaposvári csapat a kémiaverseny döntőjében
Május 14-én és 15-én rendezik a Delta kémiavetélkedőjének döntőjét a fővárosban: Kaposvár, Sopron, Kiskőrös és Budapest csapatai versenyeznek a főnyereményért.
-
Kultúra
Bérletvásárlás Biztosítsa helyét az új színházi évadra!
Megkezdődött a bérlet árusítás a következő évadra (és egészen június 18-ig tart). Még soha nem tudta a színház ennyivel előre a következő évadbeli bemutatókat.
-
Kultúra
Divat Szegecsekkel és somogyi motívumokkal a magyar divatért
A Somogy megyei népviselet ihlette azt a kollekciót, amely a legjobbnak bizonyult a Gombold újra! - Divat a magyar elnevezésű ruhatervezési pályázaton.
-
Kultúra
Évforduló Hetvenöt esztendős a Rákóczi iskola
Hetvenöt éves múltat idéztek meg e hétvégén a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az intézmény fennállásának tiszteletére tartott gálaműsorra visszahívták egykori, mára sikeressé vált tanítványaikat is.
-
Kultúra
Kaposvár Himnuszmondó verseny a plébánián
Azt gondoljuk magunkról, ismerjük a Himnuszt. Biztosan? Mind a nyolc versszakát? Akik igen, tanúbizonyságot tehettek erről szombaton a kaposvári "körtemplomban", ahol a délelőtti órákban Himnuszmondó versenyt tartottak.
-
Kultúra
Takarékláng Kevesebben járhatnak ingyen múzeumba
Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre. A 70 év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne egy új, családi kedvezményt.
-
Kultúra
Feltámadási menet Kaposfüreden és Batén át Csíksomlyóra
Idén is bekapcsolódott Somogy a feltámadási menetbe. A csíksomlyói szárnyas kereszt húsvétkor indult útjára a tihanyi apátságból. Visnyeszéplak, Szenna, Kaposfüred, Baté, Dombóvár volt az útja - Csíksomlyóra pünkösdkor érkezik meg a kereszt.
-
Kultúra
Lobbi pánik nélkül A Kaposvári Egyetem ragaszkodik önállóságához - Szita Károly is lobbizik
Kezeljék fenntartással a felsőoktatás átalakításáról szóló híreket -információink szerint ezt írta az egyetem oktatóinak a campus vezetése. Hozzátéve: ragaszkodnak önállóságukhoz. Eközben Szita Károly az egyetem megmaradása érdekében tárgyalt az egyetem vezetésével és a megye kormánypárti országgyűlési képviselőivel.
-
Kultúra
Felsőoktatás Kormánypárti lobbi az egyetemért
A Kaposvári Egyetem vezetésével és Somogy megye kormánypárti országgyűlési képviselőivel folytatott megbeszélést pénteken délelőtt Szita Károly a Városházán. Céljuk az, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki az egyetem megmaradása érdekében.