Címke találatok a hírekben
kultura címkére összesen 7959 db hír találat:
-
Kultúra
„Kék Kristály” díj Dr. Sebestény Tamásnak
2013-ban Dr. Sebestény Tamás, nyugalmazott megyei tanácsvezető bíró vehette át a „Kék Kristály” díjat dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyzőtől a XXI. Jogi Beszélgetések rendezvény keretében.
-
Kultúra
Újabb Erzsébet-tábor pályázatok
Öt új pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-tábor keretében, amelyekre május 20-ig lehet jelentkezni – mondta el Nagy Anna országjáró körútjának szolnoki sajtótájékoztatóján.
-
Kultúra
Új hírigazgató A tévés hírszakma csúcsára került a Kapos TV egykori munkatársa
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hírigazgatójává nevezték ki Németh Zsoltot, aki a Kapos Televízióban kezdte pályafutását, és éveken át volt a híradójának felelős szerkesztője.
-
Kultúra
OTDK Tudás és tenni akarás
A közös tudás előreviszi kisebb-nagyobb közösségeinket, gazdagítja közös nemzeti kincstárunkat – mondta Szita Károly polgármester szerda délután a Kaposvár Egyetemen, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia rendezvényén.
-
Kultúra
Elmarad a Hot Jazz Band koncert - május 30-án tartják meg!
Az április 13-ra hirdetett Hot Jazz Band koncert betegség miatt május 30-án, 19.00 órától rendezik meg.
-
Kultúra
Videó
Húsvét Videóval! Egy lány sem maradt szárazon Szennában
A rossz idő ellenére sem úszták meg a locsolást a lányok. A fiúk vödör helyett kölnisüveggel indultak a piros tojásokért.
-
Kultúra
Húsvét Ferenc pápa : Békés húsvétot és jó ebédet!
A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt húsvéthétfői, úgynevezett Regina Coeli imájában Ferenc pápa.
-
Kultúra
Videó
Szabad-e locsolni?
Szinte minden férfi locsolkodik, de nagyon kevesen tudják, hogy miért. Húsvét hétfő a locsolkodás napja, ilyenkor a férfiak felkeresik a lányokat, asszonyokat annak érdekében, hogy el ne hervadjanak.
-
Kultúra
Zölderdőben Hagyományos húsvéti locsolóversek kicsiknek és nagyoknak
A locsolkodásnak két elmaradhatatlan kelléke van: a víz, melyet mára felváltott a kölni és a locsolóvers. Íme hát néhány vers húsvét hétfőre!
-
Kultúra
Urbi et Orbi Húsvét - Békét sürgetett a világban Ferenc pápa
A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken. Csak olaszul beszélt.
-
Kultúra
Húsvét Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk miden kedves olvasónknak, látogatónknak, nézőnknek!
-
Kultúra
Ünnepi körmenet Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete
Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.
-
Kultúra
Díj a Vikár Vegyeskórusnak
Ezüst és arany diplomát kapott a Vikár Béla Vegyeskar a XIV. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen.
-
Kultúra
Továbbtanulást segítő pályázat - április 22-ig
Április 22-ig jelentkezhetnek a középiskolák a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását segítő pályázatra.
-
Kultúra
Videó
Ki lesz Cipő utódja? Király L. Norbi és Nagy Feró is szóba került
Még egy tagtól megválik a Republic - nincs tovább
-
Kultúra
Videó
Nagypéntek Videóval! Húsvét öröme és reménysége, tisztulási rítus, szerelmi jóslások
A húsvétot megelőző pénteken a 18 és 60 év közötti mindössze háromszor étkezhetnek, de csak egyszer lakhatnak jól. 14 év felett pedig a húst is mellőzni kell a böjtkor.