Címke találatok a hírekben
kultura címkére összesen 7959 db hír találat:
-
Kultúra
Most féláron mozizhat
Kedvezményesen lehet az idén is filmet nézni a Cinema City Filmünnep rendezvénysorozatának keretében, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
-
Kultúra
Nevekbe zárt történelem – 95 éves a Munkácsy Mihály Gimnázium
Az idei tanévben ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium. A jeles alkalomból rendezvénysorozat várja az iskola egykori diákjait és az érdeklődőket.
-
Kultúra
Videó
Videóval! Csepregi: ezeket a dalokat hordozom már 30 éve...
450 dal a puttonyban. Csepregi és a Neoton örökség kimeríthetetlen és időtlen forrása a szórakoztatásnak.
-
Kultúra
Kaposvári siker Moszkvában
Sikerrel mutatkozott be Pályi János bábművész az Órajáték című előadásával a 7. Moszkvai Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon, amelynek fennállása óta ő az első magyar résztvevője.
-
Kultúra
Erőn felül támogatják a szülők a gyerek továbbtanulását
A magyar családok nagy része csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit – derül ki a Jobline Pályaorientáció Kutatásból.
-
Kultúra
Az időseket köszöntötték
Idén is gálával köszöntötték az időseket a somogyi megyeszékhelyen. A város és a "Szeretem Kaposvárt Mozgalom" rendezvényén Szita Károly polgármester mondott köszönetet az ünnepelteknek a városépítő munkáért és a kitartásért. A nyugdíjasokat zenével és tombolával lepték meg a szervezők.
-
Kultúra
Pezsgő élet a könyvtárakban
Előadások, irodalmi estek, koncertek. Több tucat programmal várják az érdeklődőket a héten Somogy könyvtáraiban, az Országos Könyvtári Napok keretében.
-
Kultúra
Testvérvárosi köszönet
10 kaposvári diák töltött egy hetet Kaposvár orosz testvérvárosa, Tver mellett.
-
Kultúra
A nemzet legnagyobbjai
A 13 aradi vértanú emléke előtt tisztelegtek tegnap este a kaposvári Városligetben. A kivégzett honvédtisztek emlékét a Mártírok és Hősök Közalapítvány elnöke idézte fel. Az ünnepségen több százan hajtottak fejet a ’48-’49-es szabadságharc mártírjai előtt.
-
Kultúra
Döntőben a kaposvári csapat
A természettudományos versenyen a top tízbe került a somogyi megyeszékhely is. Városunkat a "katgimisek" képviselik majd a fináléban november végén.
-
Kultúra
Videó
Videóval! Klebelsberg útján
Vége annak az időnek, amikor lehajtott fejjel kell a pedagógusnak szégyenkeznie a megbecsülése miatt - mondta Hoffmann Rózsa egy kaposvári konferencián.
-
Kultúra
Jövőre sokkal, de sokkal több pénz jut a kultúrára
Erről a miniszterelnök beszélt egy vasárnapi kiállítás megnyitóján. Milliárdokról van szó.
-
Kultúra
Öt kistérség, 30 produkció, 300 fellépő
Bohózatoktól, zenétől és tánctól volt hangos szombaton a Buzsáki faluház. 17. alkalommal rendezték meg a Szépkorúak Művészeti Gáláját.
-
Kultúra
Újra együtt
Négy festő hívja közös tárlatára a művészetet kedvelőket.
-
Kultúra
Október 6. Emlékezzünk!
Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti gyásznapon. Kaposváron sötétedés után lesz gyertyagyújtás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak tiszteletére.
-
Kultúra
Megmutatjuk a magyar űrkutyát
A Puli Space I2.0 jelzésű prototípusa elvileg két éven belül eljut a Holdra. Ez nemzetközi mércével mérve is nagy dolog.