Március utolsó vasárnapján 3200 gondolták úgy, hogy a K&H mozdulj! futónap kék pólóját magukra öltve 3,2 km-t futnak vagy gyalogolnak Kaposváron. A táv minden méterére jutott egy résztvevő, így kézen fogva, akár körbe is keríthették volna a belvárost. 

Az időjárás is kegyeibe fogadta a futókat, a délelőtti hideget kellemes napsütés váltotta fel kora délutánra. A rajt előtti bemelegítés alatt Mihalovics Erika, az XL-Fittlesz edzője mozgatta a meg a tömeget, akik teljesen betöltötték a Kossuth teret. 

Pontban 15 órakor Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere adta meg a jelet a rajtra, ami csaknem 5 percig tartott, ekkor az élmezőny már féltávnál járt. 

Az abszolút győzelmet a Dárdai Bálint (Kaposvári Építők) szerezte meg Sipos Csaba és Szabó Péter előtt, a hölgyek versenyében Máté Anna (Kaposvári AC) a férfiak között is dobogót érő idővel szakított át elsőként a célszalagot Kudra nyik Éva és Szerb Katalin előtt. 

Az iskolák mozgósítási versenyében a kaposvári intézmények között a Kodály Zoltán Központi Áltálános iskola győzött 303 fővel, egy tucat diákkal többet mozgattak meg, mint a második helyezett Kisfaludy utcai tagiskola, a harmadik a Berzsenyi Dániel tagiskola lett. A nem kaposvári iskolák között a sorrend: Taszári Általános Iskola, Bodrogi Általános Iskola, Szentbalázsi Általános Iskola.

Ilyen volt a hangulat:

Eredmények (3,2 km):

Nők:
Máté Anna - Kaposvári AC 11:15
Kudranyik Éva - Favorit AC 12:51
Szerb Katalin - Kaposvár 13:01

Férfiak:
Dárdai Bálint - Kaposvári Építők 10:32
Sipos Csaba - Ironteam SE 11:12
Szabó Péter - Kaposvári Betyárok 11:22

Iskolák mozgósítási versenye
Kaposvári iskolák
Kodály Zoltán Központi Általános Iskola - 303 fő
Kisfaludy utcai Tagiskola - 291 fő
Berzsenyi Dániel Tagiskola - 213 fő

Nem kaposvári iskolák:
Taszári Általános Iskola - 103 fő
Bodorgi Általános Iskola - 62 fő 
Szentbalázsi Általános Iskola - 30 fő

Címkék: futás, kaposvár, sport