A Szeged ellen lépett hazai pályára a Kaposvári KK az NB I./A kosárlabda-bajnokság 15. fordulójában. A vendégekénél Varga Zalánt és Molnár Bencét már nevezték a mérkőzésre, de Csorvási Levente, Wirth Ádám és Vágvölgyi Ákos nem tudta vállalni a játékot. Nikola Lazics vezetőedző helyzetét nehezítette, hogy a bokasérülést szenvedő Branko Jerimirov is kidőlt a sorból - tudósít a delfinek.hu.

A mérkőzést percről-percre mi itt közvetítettük.

A kaposváriaknál a kezdőcsapatban kapott helyet a frissen igazolt amerikai Branden Frazier. A vendégek Csirics kosaraival tartották magukat a rajtoltak, a hazaiaknál pedig Spica volt kezdetben eredményes. Frazier első kosarára sem kellett sokáig várni, ám a kezdeti gyengébb védekezés miatt rendre jöttek a szegedi válaszok. A negyed derekán Raivio aktivizálta magát, s 17–11-nél jöhetett is az első időkérés Lazicstól. A folytatásban Balaban révén zárkózott a Szeged, amelyben Kuntics is rendre pontokkal újabb pontokat újabb pontokat szerzett. Át is vették a vezetést az alföldiek, kihasználva, hogy a kaposváriak percekig nem találtak gyűrűbe. Elég volt azonban néhány gyors akciót vezetni ahhoz, hogy egy 9–0-ás rohammal újra a hazaiak legyenek kedvezőbb helyzetben.

Érdekesség, hogy az első félidőben csak Balaban, Csirics és Kuntics szerzett pontot a vendégeknél. A nagyszünetet követően távolról is betaláltak a somogyiak, ezzel pedig tíz egység fölé nőtt a különbség. Hendlein zsákolását követően 58–43-nál kért ismét időt Lazics edző, de a remek napot kifogó Spica ellen nem volt hatékony fegyver. Frazier légpasszát Hendlein zúzta gyűrűbe a 27. percben nagy ovációt kiváltva a lelátón. A záró szakaszt 72–56-ös előnnyel kezdte a Kaposvári KK, amelyben Frazier egyre inkább hasznossá tette magát. Spica növelte a távolságot húsz pontnyira, a győzelem tudatában pedig már kiengedtek a végjátékban a hazaiak. Hendlein büntetői végül biztosították, hogy az egymás elleni összevetésben is jobb legyen a Kaposvári KK.

Fekete Ádám: "Ezúttal csak a győzelem volt a fontos, ez megvan. Gratulálok a fiúknak és örülök új játékosunk, Branden Frazier sikeres bemutatkozásának."

Nikola Lazics: "Gratulálok a Kaposvárnak, teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Problémáink ellenére a játékosaink nem adták fel a mérkőzést, mindent megtettek, amit lehet, de jobb volt a Kaposvár."

Kaposvári KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 90–77 (24–20, 21–17, 27–19, 18–21)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző.Vezette: Pálla Z., Boros T., Praksch P.

Kaposvári KK: Frazier (17/3), Fodor M. (4), Raivio (22/9), Hendlein (12), Spica (21). Csere: Horváth M. (-), Jancsikin (3), Benke (-), Grebenár (6), Papp P. (5/3). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Naturtex SZTE Szedeák: Kuntics (12/3), Molnár A. (2), Kiss Zs. (4/3), Csirics (29/9), Balaban (28). Csere: Molnár B. (-), Varga Z. (-), Révész (2), Mike (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Simándi Árpád.

Címkék: Frazier, Szeged, bajnokság, Magyar Kupa, KKK, sport