A kaposvári Széchenyi iskola tavaly rendezte meg első tájékozódási korcsolyabajnokságát, és a siker után a folytatás sem maradt el. Az idei versenyre 11 somogyi iskola csapata nevezett, a kaposváriak mellett fonyódiak is érkeztek a jégcsarnokba.

Röhrig Péter testnevelő tanár, a verseny egyik szervezőj azt mondja: "akinek nagyon jó a korcsolyatudása, könnyebb helyzetben van, de aki tud térképet olvasni, tájékozódni, az ezt az előnyt növelni, vagy kompenzálni is tudja".

A győzelemhez sokat kellett tenni a jégen, de a több fordulónak köszönhetően volt javítási lehetőség is.  A versenyt égül a házigazdák reménysége, Kiss Benjámin nyerte; a lányoknál, pedig a katolikus iskola tanulója, Darabos Dorottya szerezte meg az első helyet. Az iskolák küzdelméből a Katolikus A-csapata került ki győztesen a Református- és az Eötvös-A együttesét megelőzve.

Címkék: tájékozódás, korcsolya, tanuló, iskola, sport, bajnokság