A Balaton-partiak villámrajtot vettek a találkozón, és az elejétől a végéig kézben tartották az itrányítást. A cápalányok a második félidő derekán már tíz góllal is vezettek, és a végén sem fenyegette veszély a sikerüket. A somogyiak hetven nap után győztek ismét élvonalbeli találkozón, ez pedig rögtön két hely előrelépést jelentett a bajnoki táblázaton. Bogdanovics és Erdősi 8-8, Szalai 6 gólt szerzett a mérkőzésen. A kilencedik helyen álló Siófok szerdán 18 órától a Kiskunhalas elleni hazai bajnoki találkozóval folytatja szereplését.
Fontos győzelmet aratott a bajnokság hétvégi fordulójában a siófoki női kézilabdacsapat. Az NB I-ben szereplő somogyi hölgyek az újonc BSE együttesét látták vendégül, és 14-11-es félidő után 30:25 arányban bizonyultak jobbnak.