A megjelent játékosokat, edzőket és vezetőket az egyesület elnöke, Egyed László köszöntötte, majd Laszczik Iván elnökségi tag értékelte az elmúlt hónapok eseményeit. A klub korábbi vezetőedzője és elnöke kiemelte: a csapat tagjai a 2012/2013-as évadban megkapták a lehetőséget arra, hogy újra bizonyítsanak a nemzetközi porondon, és összességében elégedettek lehetünk az eddigi szerepléssel. A remek csapatokat felvonultató Közép-európai Ligában nem a helyezés a fontos, hanem az, hogy az együttes tagjai fejlődjenek és minél több tapasztalatot szerezzenek. Az igazán komoly feladat a folytatásban vár a társaságra, ugyanis egyértelmű cél a címvédés a bajnokságban és a kupában is.


Laszczik Iván értékelése után dr. Borbély Csaba elnökségi tag jóvoltából egy nagyszerű mérkőzés-fotókkal gazdagon illusztrált összeállítást tekinthettek meg a megjelentek, ezt követően a finom ebéd elfogyasztása zárta a közös programot. A fiúk még ezután sem tértek pihenőre, ugyanis Demeter mester péntek délután és szombaton délelőtt is edzést vezényel nekik.

Címkék: közös, ebéd, évzáró, Fino, sport