A Budapest-bajnokságban szereplő fehérvári együttes tagjai az első szett végéig bírták erővel és figyelemmel, így ezekben a percekben időnként megnehezítették a Közép-európai Ligában edződő kaposváriak dolgát.  A Fino 25:23 arányban nyert, ami megadta az alaphangot a folytatásra. A második és a harmadik játszmában már a vendégek irányították a játékot, és kijött a két csapat közti különbség. A címvédő bő egy óra alatt 3-0-ra nyert, és bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben az egykori nagy rivális Kazincbarcika lesz az ellenfél, a párharc két mérkőzésen dől el, és mindkét találkozót januárban játsszák majd.
A Fino legközelebb jövő pénteken lép pályára, a városi sportcsarnokban a szlovák Humenné lesz az ellenfél 18 órai kezdettel.

Demeter György vezetőedző: A találkozó elejét picit könnyebben vettük, aztán kialakult a két csapat közti reális különbség.

Masita Sunburst Cider – Fino Kaposvár SE 0-3 ( -23, -13, -13)
Székesfehérvár, 100 néző.  V.: Pőcze:, Ortner
Kaposvár: Magyar  B., Bozóki, Kovács Z., Dávid Cs., Gergye, Juhász P. Csere: Dömötör és Deák (libero), Lesznyik, Vajda. Vezetőedző: Demeter György.

Címkék: között, nyolc, kaposvár, mérkőzés, fino, sport