A gyerekek körében továbbra is nagy népszerűségnek örvend a kaposvári Mézga Focisuli farsangi tornája. A városi sportcsarnokban rendezett sporteseményen négy korosztályban tizenhat csapat vett részt, és a házigazda egyesület valamennyi labdarúgója kipróbálhatta tudását a parketten.

"Én azt hiszem, hogy egy kicsit elgondolkodtató, hogy ennyi éven át meg tudtuk rendezni és ez egy nagyon pozitív dolog az ifjúság szemében is, hogy úgy ismerik el ezt, hogy nagyon szeretnek idejönni, hisz a mai nap is több száz kisgyerek fog résztvenni ezen a tornán" - árulta el a Mézga Pek-Snack Focisuli klubvezetője, Horváth János.

A torna az U19-es korosztály küzdelmeivel kezdődött. A Mézgások "B" jelű csapata győzelemmel nyitott, majd a jó erőkből álló Siófokkal döntetlent játszott.

A Mézga "B" együttese a Nagybajom csapata ellen is diadalmaskodott az U19-esek versenyében, így megnyerte a tornát. A Horváth Ádám vezette csapat egyik legjobbja Pető Tamás volt.A játékos elmondta: "Nehéz volt, jó csapatok voltak, de igazából két csapatban kellett játszanom, az A-ban is meg a B-be€n is. Sajnos az A-val elvéreztünk, csúnyán, a B-be pedig szerencsével az utolsó meccsen harcoltuk ki a győzelmet."

Az U17-es korosztályban is jutott érem mézgáéknak. Az egyesület "A" jelű együttese a Toponár mögött a második helyen zárt, míg a bronzot a nagybajomiak szerezték meg. Az U15-ösök mezőnyben a Nagykanizsa számított toronymagas esélyesnek.

"Többször voltunk már itt különböző korosztályokkal, kisebbekkel-nagyobbakkal, nagyon jó szervezésű torna, mindig jó hangulatú volt. Természetesen azért érkeztünk a tornára, hogy minél jobban szerepeljünk, illetve a srácok minél jobban fel tudjanak készülni a tavaszi bajnokságra. Nagykanizsáról jöttünk, nagyon örültünk a Mézga úr meghívásának" - számolt be a KaposPontnak a Nagykanizsa U15 edzője, Gyulai Csaba.

A zalaiak igazolták jó hírüket: kapott gól és pontveszteség nélkül nyerték a tornát a Nagybajom és a mézgások csapata előtt. Az U13-as korosztályban a Mézga Focisuli "A" jelű együttese diadalmaskodott. A fiatal kaposváriak mindhárom meccsüket megnyerték a tornán. Az egész napos rendezvényt színesítette a mézgás apukák gálamérkőzése, és az előkészítő csoportosok bemutatója is. A farsangi torna legeredményesebb egyesülete a házigazda Mézga Focisuli csapata lett, amely két aranyérme mellé két bronzot is bezsebelt.

Címkék: focisuli, gól, mézga, futball, labdarúgás, sport