Az érdeklődők szombaton és vasárnap a legjobb húsz magyar középiskolás együttes csatáját kísérhetik figyelemmel.

Bravúros gólokra is képesek a kaposvári Munkácsy gimnázium futballistái. Az iskola teremlabdarúgó csapata bejutott a diákolimpia országos döntőjébe, így ez a társaság képviselheti a somogyi színeket a hétvégi 20 csapatos fináléban. A fiúk a megyei selejtező döntőjében a legnagyobb rivális Építőiparit múlták felül.

- Mindenhol csak egy góllal nyertünk, de jó meccsek voltak, a döntőben az Építőipari ellen játszottunk, és sikerült kontrára játszani, kihasználni a gyorsaságunkat, és sikerült 3-1-re nyernünk - mondja a Munkácsy gimnázium játékosa, Rácz Sándor.

A csapat tagjai szorgalmasan készülnek a hétvégi kaposvári döntőre. Nem csak a szerencsében bíznak, hanem a megfelelő taktikában is.

- A nyerő taktika egy kicsit olaszos lesz, ha kevesebb gólt kapunk, mint az ellenfél, nyerhetünk. Megpróbálunk minél jobban védekezni, szorosan, és szeretnénk az ellenfeleket gyors kontrákkal megnyerni., Az első percekben mindig tapogatózás lesz majd, és menet közben, ha szükséges, változtatunk majd az alaptaktikán - mondja a Munkácsy gimnázium edzője és felkészítő tanára, Kovács Róbert.

A Munkácsys fiúk egytől egyig közeli barátságba kerültek már a futball-labdával.

- Elég ütőképesnek érzem. Régóta együtt játszunk, mindannyian a Rákócziban focizunk, ismerjük egymást, és remélem, jó eredményre leszünk képesek. A kispályás foci jóval technikásabb játékot igényel, szerencsénk van, mert sok támadónk van, és azt hiszem, elég jó a csapatunk - mondja a Munkácsy gimnázium játékosa, Böröczky Márk.

A csapat tagjait feldobja, hogy hazai környezetben játszhatnak a hétvégén.

Az edző hozzátette, hogy nagyon várják a szurkolókat, mindent megtesznek azért, hogy aki kilátogat, jól érezze magát, és örüljön a kaposvári győzelemnek.

A középiskolás teremlabdarúgó diákolimpia döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a somogyi megyeszékhelyen. Szombaton fél 9-kor négy csoportban kezdődnek meg a küzdelmek a sportcsarnokban és a Táncsics gimnáziumban, és egész nap rúgják majd a labdát. Vasárnap 8 órától a keresztjáték, az elődöntők és a helyosztók következnek a sorban, immár csak a városi sportcsarnokban. A Munkácsy 2008-ban és 2010-ben eljutott a csúcsra. A matematika-fizika szakos felkészítő, Kovács Róbert tanár úr és az együttes tagjai most is bíznak a bravúros szereplésben.

Címkék: helyi hír, teremlabdarúgás, futball, Munkácsy, fiatalok, sport