A kezdőrúgást a Rákóczi egykori kiváló védője, Ágfalvi Mihály végezte el, aki ott volt a pályán, amikor a somogyiak első élvonalbeli mérkőzésükön, 1975-ben megverték a Vasast 2-0-ra. A találkozó előtt Barna László pályaedző-masszőrt és Házi László kapusedzőt köszöntötték abból az alkalomból, hogy az NB I-ben 200. alkalommal ültek le a kispadra, az ügyvezető elnök, Illés János pedig 60. születésnapját ünnepelte a közelmúltban.


A 3. percben egy ígéretes Balázs, Kulcsár összjáték után Pavlovic elbotlott a labdában a tizenhatoson belül, így oda lett a lehetőség. Válasz gyanánt a Bundesligát is megjárt Lisztes nagy szabadrúgása után Kovács kapusról kipattant a labda, de sikerült felszabadítaniuk a védőknek.
A 7. percben Peric kapott pontos labdát Okukától, és fordulásból, 15 méterről fölé lőtt. A 23. percben Ferenczi került helyzetbe a tizenhatoson belül, és 13 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt. A 37. percben gyors fővárosi akció végén Rezes került helyzetbe, Kovács kapus ügyesen csente el tőle a labdát. Hat perccel később Ferenczi tűnt fel a kaposvári kapu előterében, és estében mellé pöckölte a labdát.

A felejthető első félidő után a második félidőben felörögtek az események, és ez a játékrész már egyértelműen a kaposváriakról szólt. Más kérdés, hogy a csapat csak a helyzetek kialakításáig jutott el, és még a legnagyobb ziccereket is kihagyta, ami meg is bosszulta magát...
A 46. percben Kulcsár K. tette Peric elé a labdát, aki 11 méterről fölé lőtt. Az 58. percben kaposvári szabadrúgás után a kapusról kipattant a labda, az érkező Oláh pedig fordulásból telibe találta a felső lécet. Az ellentámadás végén ismét csak Ferenczi próbálta bevenni a somogyi kaput, de Kovács kapus nyerte a párharcot.


A 62. percben Lázok lőtt szabadrúgást 35 méterről, a jobb alsóba tartó labdát Kovács kapus tenyerelte szögletre. Két perc múlva Okuka szép szóló után Gujic elé tette a labdát, aki két lövőcsel után ballal, 17 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt. És még nem volt vége: parádés kaposvári támadás végén Hegedűs passza után Oláh 7 méterről, tiszta helyzetben a kapu fölé bombázott.
A folytatásban a kontrákra építő Vasas jeleskedett. Előbb Lázok lőtt remekül kapura, Kovács bravúrral hárított, a kipattanót Ferenczinek már nem sikerült már kapura küldenie. A 82. percben aztán szinte a semmiből szerzett gólt a tavasszal jól szereplő vendéggárda. Gyors vendégtámadás végén Lázok továbbíztott Ferenczihez, aki 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0-1.
A kaposváriak az utolsó percekben elkeseredetten rohamoztak az egyenlítésért, de ezen a délutánon semmi sem jött össze nekik. A Vasas legutóbb 2006 nyarán nyert a somogyi megyeszékhelyen, akkor is 1-0-ra.

Kaposvári Rákóczi - Vasas 0-1 (0-0)
Kaposvár, 2000 néző. V.: Garcia Miquel.
Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Zsók, Bank, Korhut (Jawad, 83.) - Hegedűs, Pedro - Pavlovic (Gujic, 53.), Kulcsár K. (Oláh, 56.), Balázs B. - Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor.
Vasas: Németh G. - Kulcsár D., Mileusnic, Gáspár, Katona - Kovács G., Arsic (Beliczky, 60.) - Lázok (Balog Zs., 86.), Lisztes, Rezes (Ponczók, 91.) - Ferenczi. Vezetőedző: Komjáti András.
Gólszerző: Ferenczi (82.)
Sárga lap: Kulcsár K. (29.), Bank (73.) illetve Gáspár (32.), Katona (58.)


Címkék: botlás, veszített, Vasas, Rákóczi, Kaposvár, sport