null

Az online marketing fontos részét képezi a landing page. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, amelyekre kiemelt figyelmet kell fordítani a készítése során.

Nagyon fontos szerepe van a landing page minőségének

A landing page egy olyan oldal, ahova a látogatók azt követően érkeznek, hogy rákattintottak a hirdetésre. Itt valamilyen szolgáltatás vagy termék bemutatásával találkoznak, valamint konverzióra buzdítással. Ilyen konverzió például a feliratkozás vagy a vásárlás.

Ahogy már a bevezetőben is említettük, ezeken az oldalakon mindössze nyolc másodperc áll rendelkezésre, hogy meggyőzzük az odaérkezőt arról, hogy érdemes elolvasni a tartalmat. Ha itt elveszti a vásárló az érdeklődését, akkor hiába ütősek a hirdetések, és jól összerakottak a kampányok. 

Nagyon fontos az első benyomás

Ugyanúgy, mint az élet számos területén, a landing oldalak esetében is fontos az első benyomás. Ugyanis ezen múlik, hogy a látogató a honlapon marad-e, szóval hatalmas jelentősége van. Nem szabad, hogy az összhatás amatőr hatást keltsen, hiszen ebben az esetben azonnal bezárja az oldalt a látogató.

Fontos, hogy ne tartalmazzon se túl kevés, se pedig túl sok információt, illetve elengedhetetlen, hogy szép legyen a dizájnja! Annak érdekében, hogy sikeres legyen a landing page, tartalmaznia kell egy jó címsort és CTA-t. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a tartalom megragadja az olvasó figyelmét. Az oldal stílusa mindenképpen legyen modern, és tartalmazzon videókat és képeket!

Legyen egyértelmű az oldal tartalma

Elengedhetetlen, hogy a látogató számára azonnal kiderüljön, hogy mit akarunk bemutatni, milyen terméket vagy szolgáltatást akarunk kínálni. Amennyiben ez nem valósul meg, és több időt kell eltöltenie a látogatónak azzal, hogy kiderítse, hogy mi az ajánlat, akkor biztosan nem marad a honlapon. Az is fontos, hogy a landing oldal ne kínáljon túl sok lehetőséget, hiszen így nem tud dönteni, és inkább elhagyja a honlapot.

Az említettek mellett fontos, hogy a szolgáltatásnak vagy a terméknek minden előnyét fel kell sorolni, hiszen ezáltal tudatosul az ügyfélben, hogy pontosan milyen problémájára tudunk tökéletes megoldást nyújtani. 

Továbbá fontos, hogy ne legyen az oldal túl bonyolult, világossá kell tenni az olvasó számára, hogy pontosan mit kell tennie ahhoz, hogy élni tudjon az ajánlattal. Mindemellett pedig az egyik legfontosabb dolog, amire figyelni kell a landing page készítése során, hogy optimalizálva legyen, ne csak asztali gépen mutasson jól, hanem tableten és okostelefonon is. A mobilbarát kialakítás ma már alapvető elvárásnak számít, hiszen az online vásárlások nagy része telefonon keresztül történik.

Címkék: marketing, reklám