Ez mind szépen hangzik, igaz? Nos, a megvalósítás jóval nehezebb, mint gondolnánk. A kanapé vásárlása közben rengeteg döntést kell meghoznunk: szekcionált kanapét vagy ülőgarnitúrát válasszunk inkább? Megpróbáljunk spórolni egy olcsóbb darabbal, vagy inkább egy csúcskategóriásra törekszünk? És mi a helyzet a kanapé anyagával?

Íme pár kérdés, amelyet mindenképpen fel kell tennünk magunknak, mielőtt az új darabunk beszerzését nyélbe ütnénk.

Mennyit szeretnénk költeni rá?

Nehéz lehet azon gondolkodni, hogy mennyit kellene költenünk egy kanapéra, különösen akkor, ha még azzal sem vagyunk tisztában, hogy mennyibe is kerül pontosan.

Konkrét számokat itt nehéz feltüntetni, mert ahány áruház, annyiféle áron értékesítheti az adott terméket. Meggyőződésünk szerint egy kevesebb funkcióval bíró, kisebb kanapé 80 ezer forinttól indul, míg egy drágább, nagyobb méretű ára akár 350 ezer forint is lehet. De ez csak a kanapé, egy komplett szett összeállítása megint más tészta.

Mennyire “nomád” az életmódunk?

A kanapék nagyok, és nem a legkönnyebben mozgatható bútorok. Az egyik, amely tökéletesen működik a jelenlegi otthonunkban, előfordulhat, hogy a következőben már nem fér be az ajtón.

Fontos tehát feltenni magunknak a kérdést, hogy megéri-e beruházni egy csúcskategóriás kanapéra, ha évente-kétévente költözünk, vagy érdemes egyenlőre inkább olcsóbb kanapékat keresni.

null

Vannak gyerekeink vagy házi kedvenceink?

Bár szeretjük a gyerekeket és a háziállatokat, tény, hogy bútoraink elhasználódásának nagy részéért ők a felelősek. Ezért a bútor vásárlásakor feltétlenül vegyük figyelembe a valódi és a “szőrös kisbabáinkat” is.

Válasszunk olyan kanapét a MyBútornál, amely strapabíró, és bármit elbír. Fontoljuk meg, hogy foltálló szövetet válasszunk, vagy olyan slip-huzattal rendelkezőt, amelyet könnyen bedobhatunk a mosógépbe egy esetleges “baleset” bekövetkezte után.

Mennyi időt töltünk a kanapénkon?

Legyünk őszinték - a világ jelenlegi helyzete miatt mindannyian sokkal több időt töltünk a kanapénkon, nem igaz? Ha pedig a nappalink a tévénézés és a nagy családi beszélgetések körül forog, akkor a kényelmen egyáltalán nem szabad spórolni.

Szeretjük a trendeket követni?

Lehet, hogy egy divatos kanapé most jól néz ki, de előfordulhat, hogy rövid időn belül már teljesen más lesz a véleményünk róla.

Ha nem tudunk nemet mondani egy merész színű vagy mintázatú kanapéra, fontoljuk meg egy olcsóbb lehetőség választását, ahelyett, hogy egy drágábba fektetnénk. Mivel a dekoratív díszítőelemekkel ellentétben a kanapét nem tudjuk olyan könnyen mozgatni egyik szobából a másikba, amikor már meguntuk.

Címkék: bútor, bolt, reklám