1. A járókában a baba be van zárva? Nem! Biztonságban van.
Az egyik legfontosabb érv a járóka mellett, hogy benne a baba biztonságban van. Nem lehetünk állandóan a kisbabával napközben, néha nekünk is kell egy kis idő, míg ezt-azt elintézünk. Erre találták ki a járókákat: pár percre elég beletenni a babát, s addig mi szabadok vagyunk.
Persze nem kell egész nap a járókában ülnie a csöppségnek, ez a bababútor nem erre való. De amíg benne van, nem üti meg magát, nem ránt le semmit, és nem nyel le semmilyen kis apróságot. A biztonságos környezet megteremtésére igen is nagyon jól használható a járóka.
Ellenérvként azt szokták mondani, hogy a picurok bezárva érzik magukat. Való igaz, hogy a kúszó-mászó babáknak helyre van szükségük, de a nap nagy részében szabadon mozoghatnak, s csak akkor kell beültetni őket a járókába, amikor fontos dolgunk akad.
2. Kicsi helyre is van megoldás: utazójáróka
A járóka ellenzői azt mondják, nagy helyet foglal ez a bútordarab, a kiságy és a pelenkázó mellett már nincs hely a szobában még ennek is. Nos, erre is van ellenérvünk: ilyen esetben célszerű utazójárókát használni.
A kisággyal, babakocsival egy időben ez is megrendelhető, hiszen egyébként is hasznos kellék ez az utazáskor. A Baby Lion bababolt termékei között többféle Lionelo utazójáróka található, szín és forma szerint is válogathatunk közöttük. Ingyen házhoz szállítással hozzájuthatunk, s akár már másnap felállíthatjuk a gyerekszobában, a nappaliban.
Az utazójárókák előnye, hogy könnyen összecsukhatók, így ha nincs rájuk szükség, eltehetők. Praktikus eszközök több szempontból is: a nagyszülőkhöz is el lehet őket vinni, de akár az udvarra is kitehetjük benne a babát jó idő esetén. Ugyanolyan biztonságosak, mint a hagyományos járókák, ráadásul könnyebben mozgathatók.
3. Együtt, mégis külön: még egy érv a hálós utazójárókák mellett
Ezen kiegészítők alapanyaga fém, de a vázat profilos műanyag burkolattal látják el, mely védi a babát az ütésektől. A Lionelo modellek egyébként is kiváló minőségűek, de hálós átlátszó oldalai miatt is biztonságosnak mondhatók. Könnyen ráláthatunk a babára tevékenykedésünk közben, nem kell percenként odaszaladnunk, vajon mit csinál a csöppség, s ő is lát minket.
A hálós kivitelek azonkívül, hogy kiválóan szellőznek, azért is jók, mert a baba keze, lába biztosan nem szorul be sehova.
A Lionelo utazójárókák kívülről cipzárazhatók, így a kicsi belülről nem tudja kinyitni, a biztonságot szolgálja az összezáródás elleni védelem is. Az önfeledt játékra is alkalmas modellek matraca mintás, a szövetük ellenáll a szennyeződéseknek, könnyen tisztíthatók.
A két kerékkel felszerelt bababútor lehetővé teszi azt is, hogy bárhová elhelyezzük a lakásban, így lehetünk együtt a babával, mégis külön.